Hírek
2020. Július 27. 15:30, hétfő |
Világ
Forrás: mti
Koronavírus - Csehországban felülvizsgálták a járványadatokat
Csehországban felülvizsgálták a koronavírus-járvány statisztikai adatait, aminek következtében egyharmaddal csökkent a betegek, és jelentősen megugrott a gyógyultak száma - közölte a cseh egészségügyi minisztérium.
Az egészségügyi miniszter által a múlt héten elrendelt felülvizsgálat eredménye alapján Csehországban hétfőn 3525 beteget tartottak nyilván, ami 1775-tel, tehát egyharmaddal kevesebb, mint a korábbi kimutatásokban szereplő adat. A kórházakban 149 beteget ápolnak, akik közül 15-nek az állapota súlyos. A meggyógyultak száma 11 428, majdnem 1800-zal több, mint a korábbi statisztikában. A járványban hétfő reggelig 371 ember halt meg.
Adam Vojtech miniszter szerint a járványadatok felülvizsgálatára azért van szükség, hogy pontosítani tudják a regionális és helyi tisztiorvosi szolgálatok adatait. Az egészségügy és a tisztiorvosi szolgálat is nagy nyomás alatt dolgozik, az adatok több úton jutnak el a központba, ezért időnként "rendet kell tenni a kimutatásokban" - mondta Vojtech a közszolgálati hírtelevízióban.
Csehországban jelenleg több mint tíz helyi fertőzésgóc van, és az utóbbi két hétben a korábbiaknák magasabb volt a napi fertőzések száma is, amiért az érintett helyeken, illetve régiókban szigorították az óvintézkedéseket.
A cseh kormány hétfőn tárgyalja meg az úgynevezett szemaforrendszer bevezetését, amely a járvány súlyossága alapján négy kategóriába (piros, sárga, zöld, kék) sorolná a településeket és a régiókat. Pirossal olyan régiókat fognak jelölni, ahol sok fertőzés van, és a helyzet súlyos, míg a kék szín vírusmentes területet jelent majd.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.