Hírek
2020. Szeptember 05. 12:57, szombat |
Sport
Forrás: TASR
Kozák edző elhagyja a Slovan kispadját
Ján Kozák, a Slovan edzője elhagyja a klubot. Erről az RTVS számolt be esti híradójában.
A pozsonyi csapat vezetését tavaly vette át miután a Slovan búcsúzni kényszerült a Bajnokok ligája selejtező körében a Sutjeskou Nikšič ellenfeleként. Vezetése alatt a klub bejutott az Európa Liga csoportkörébe, valamint az otthoni bajnokságban is dominált a 2019/2020-as szezonban.
A Slovan legutóbb a Szlovák Kupában szenvedett meg a győzelemért, a csütörtöki meccsnapon egy drámai végjáték után 2:0-ra tudott nyerni a harmadik ligában focizó FC Beluša vendégeként. Ezt megelőzően a Fortuna Liga 5. fordulójában mérkőzött meg az AS Trencsén csapatával Zsolnán, a végeredmény 2:1 lett. A címvédő a szezon folyamán csak egyszer botlott, az aranyosmarótiak otthon tudtak nyerni 2:1-re. Jelenleg a tabella második helyén tanyáznak a Zsolna előtt és az eddig veretlen DAC mögött. A hátrányuk 6 pont, de egy meccsel kevesebbet játszottak.
A Bajnokok ligájából akkor estek ki, amikor az UEFA játék nélkül győztesként hirdette ki a Klasvík csapatát. Az ok a Slovan három tagjának pozitív koronavírus-tesztje volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 09. 10:46, hétfő | Sport
Sinner nyerte a US Open-t
Ebben az évezredben csak a svájci Roger Federernek és a szerb Novak Djokovicnak sikerült mindkét keménypályás Grand Slam-tornát megnyernie ugyanabban a szezonban.
2024. Szeptember 03. 10:35, kedd | Sport
A szlovák jégkorong-válogatott kijutott a 2026-os téli olimpiára
Ez lesz a hetedik alkalom, hogy a szlovák jégkorongozók részt vesznek téli olimpián.
2024. Augusztus 27. 18:12, kedd | Sport
Különleges díjat kap Ronaldo az UEFA-tól a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményéért
Ronaldo tartja a rekordot a Bajnokok Ligájában, 183 mérkőzésen összesen 140 gólt szerzett a Manchester United, a Real Madrid és a torinói Juventus színeiben.