Hírek
2023. Február 08. 17:13, szerda |
Világ
Forrás: index.hu
Lemondott a képviselő, aki erotikus filmet nézett a szerb parlamentben
A szerb szocialista politikus, Zvonimir Stevics pornót nézett egy parlamenti ülésen, ami miatt végül kénytelen volt lemondania képviselői mandátumáról.
Miután a felvétel a nyilvánosság elé került és saját pártelnöke, Ivica Dacsics külügyminiszter szólította fel a lemondásra. A köztársasági elnök is részt vett az ülésen és csalódott volt az aktivitás hiányában, továbbá bírálta a Szerb Haladó Párt képviselőit is. Az elnök elégedetlen azzal, hogy azok, akik a párt nevében akarnak meggazdagodni, hátat fordítanak az országért való harcnak. „Alekszandar Vucsics köztársasági elnök a múlt héten vett részt a parlament ülésén, és ott ismertette a nemzetközi javaslatot, amely Szerbia és Koszovó kapcsolatát rendezné. Az ülést követően elégedetlenségének adott hangot, mert szerinte a kormánykoalíció részét képező SPS tagjai nem voltak eléggé aktívak a vitában.” – olvasható az index.hu oldalán.
Zvonimir Stevicset, a kormánykoalíció tagjaként működő Szerbiai Szocialista Párt (SPS) képviselőjét akkor kapták rajta az erotikus tartalmú videók nézésén, amikor a honatyák éppen arról tárgyaltak, hogy hogyan lehetne pontot tenni a Szerbia és Koszovó között zajló vitára.
forrás: index.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.