Hírek
2022. Május 04. 02:39, szerda |
Bulvár
Forrás: JustJared
Lesifotókon a Galaxis Őrzői harmadik részének jelmezei
Egy szemfüles fotós kapta lencsevégre a készülő filmben használt jelmezek egy részét, méghozzá a szereplőkkel együtt.
Jófelé lesifotókat sikerülni lőni a JustJarednek, amiket nem csak Chris Pratt, valamint Karen Gillan látható teljes menetfelszerelésben, mint Star Lord és Nebula, hanem mellékszereplők jelmezeit, illetve maszkjait is szemügyre vehetjük, valamint a karakterdizájnokat. A forgatásra természetesen stúdióban kerül sor a film jellege miatt, de a jelek szerint az oda vezető út paparazzikkal van kikövezve.
Az pedig nem meglepő, hogy a Marvel Studios az MCU Negyedik Fázisában is számít a scifijére, hiszen az eddigi filmek remekül teljesítettek a mozik pénztárainál. Bevétel tekintetében az első rész Amerikában 333 millió dollárig jutott el, míg a második 390 milliót szedett össze, ami szép növekedés. Amerikán kívül is rápakolt a folytatás az első részre, hiszen 474 millióig jutott el, szemben a korábbi 440 millióval.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 24. 11:17, hétfő | Bulvár
88 éves korában elhunyt Donald Sutherland
A kanadai posta 2023 októberében bélyeget adott ki tiszteletére, amely Kanada egyik legelismertebb és legsokoldalúbb színészi pályafutásának állít emléket.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.