Hírek
2020. Október 24. 13:21, szombat | Helyi önkormányzati
Lesz új parkolási politika, csak későbbre tolódik a terminusa

A főváros hatalmas problémákkal küzd a szabad parkolóhelyekkel. Míg autóból egyre több van, addig új parkolóhelyek nem létesülnek. Inkább fordítva.
A város, a világjárvány ellenére továbbra is lázasan készíti elő az új pozsonyi parkolási rendszert. A tervezett 2021 év elejei terminust azonban nem tudják tartani, így az 2021 őszére tolódik. Ezt Katarína Rajčanová, a főváros szóvivője erősítette meg azzal, hogy augusztus óta fut a parkolási terv alapjául szolgáló ParkSys rendszer közbeszerzési folyamata.
„A szoftver felkészítése mellett egyéb kulcsfontosságú lépéseken is dolgozunk. Az egyes városrészekkel közösen felméréseket és analíziseket végzünk, amelyeknek célja a parkolás és a forgalom szervezésének teljes feltérképezése,” pontosított a szóvivő.
Ugyanakkor folytatódik a rezidens parkolóhelyek kiépítése azokon a helyeken, ahol a helyzet kritikussá vált, valamint készülnek a város határain található P+R parkolók is. A város emellett párhuzamosan oldja a közlekedési szakaszok alatti telkekkel kapcsolatos tulajdonjogi kérdéseket is, valamint készíti elő az elvontatásokért és a városi garázsok karbantartásáért felelős céget.
Az őszi kezdést már Ján Hrčka, Ligetfalu polgármestere is belengette a legutóbbi önkormányzati ülésen, elmondása szerint az új rendszer üzembe helyezése utáni hat hónapig használhatják az egyes városrészek az addig megszokott parkolási rendszerüket. „Csak fél év elteltével tud mindenki átállni az egységes parkolási rendszerre,” mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.