GYŐZTÜNK – hangzott el zsinórban a negyedik alkalommal Orbán Viktortól az április harmadikai választásokat követően. A hírek hallatán néhányan elszörnyedtek, néhányan ünnepeltek, annyi azonban biztos, az arányokra tekintve mindenkinek leesett az álla. Ismét kétharmad, még négy év, a Fidesz-KDNP hatalmát még egy (majdnem) teljesen egyesült ellenzéknek sem sikerült sem megdöntenie, sem kikezdenie. De hogy történhetett mindez és mi vele a probléma?

Elsőként az utóbbi kérdésre válaszolnék, valakinek valószínűleg semmi, sőt, még örül is, az eredményeknek, sokakban viszont egy egész felépített jövőkép dőlt össze április harmadikát követően. Egyelőre nem fogjuk megtudni, hogy a hat ellenzéki párt győzelme jobb vagy rosszabb irányba vitte volna szomszédunkat, annyi azonban egészen biztos, hogy komoly változások következtek volna. A napjainkra megszakítás nélkül tizenkettedik éve kormányzó Fidesz és a hozzájuk társult Kereszténydemokrata Néppárt jó ideje jobboldali, egész pontosan (legalábbis állításaik szerint…) kereszténykonzervatív értékek mentén vezeti az országot, külügyekkel kapcsolatos hintapolitikájukból adódóan pedig a környező országokkal ellentétben kifejezetten barátságos kapcsolatot tartanak fenn mind Oroszországgal, mind Kínával, akik lássuk be, nem éppen a szabadság és az emberi jogok megtestesítőiként kerültek be a köztudatba.

Ezzel szemben a potenciális miniszterelnök jelöltjükként a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Pétert kijelölő egyesült ellenzék (ami egyébként az Egységben Magyarországért nevet kapta), már a résztvevő pártok számából adódóan is, egy lényegesen színesebb ideológiai palettával frissítette volna az Országgyűlést, hiszen bal- és jobboldali értékek, szociális- és piacpárti intézkedések egyaránt helyet kaptak programjukban.

A választást megelőző időszakban folyamatosan kerültek ki közvéleménykutatások alapján „megjósolt” eredmények, ezek azonban az utolsó pillanatokig egy egészen más képet festettek mind a Fidesz-KDNP, mind az Egységben Magyarországért várható eredményeiről. Az ellenzéki győzelem ugyan nem tűnt egyértelműnek, annyi könnyen kiolvasható volt, hogy a kormánypárt nem ér el újabb kétharmados eredményt, aztán jött a vasárnap este, és mindez a szemünk láttára omlott össze.

Az, ahogy a külhoni magyarság jelentős része viszonyult ehhez az eredményhez mind Orbán, mind pedig az ellenzék kommunikációjának eredménye, hiszen míg utóbbi a kampányidőszak végét leszámítva szinte semmilyen módon nem szólította meg a szomszéd országokban élő magyarokat, előbbi a különböző támogatásokon kívül óvatosan „átcsepegtette” propagandáját is.

Ez által az ellenzékről és Márki-Zay Péter személyéről egyaránt kialakult egy (erősen hamisított) kép akár a szlovákiai magyarok egy részének fejében is. Ugyan nálunk a külföldről szavazás koránt sem annyira jellemző, mint például az Romániában élő magyarok esetében (elsősorban magyar állampolgársághoz kötöttsége miatt), mégis fontos ezt kiemelni, mert az „otthoni terepen” alkalmazott választási stratégiájuk is hasonlóan alakult.

Hatalmas ellen-, sőt sok esetben lejárató kampányt folytattak az ellenzékkel szemben, sokszor teljesen alaptalanul vádaskodva, mindezt közpénzből finanszírozva. Minden adandó lehetőséget kihasználtak arra, hogy magukat a stabilitás és haladás, „ellenfeleiket” pedig a káosz és visszafejlődés megtestesítőiként mutassák be, nem is kell erre jobb példa annál, hogy ellenzéki győzelem esetén az orosz-ukrán háborúba való belépéssel fenyegettek, természetesen bármiféle alap nélkül. Az ellenzék komoly hibájának tudható be azonban, hogy mind anyagi, mind emberi erőforrásaik túl nagy hányadát használták fel fővárosi kampányukra, miközben az ezen kívül eső területeken, a sokszor hangoztatott „vidéken” alig ismerték programjukat. Mindez azt eredményezte, hogy az említett területeken sokkal nagyobb ismeretséget élvező Fidesz olyan képet alakított ki róluk, amilyet csak szeretett volna. Az eredmények magukért beszélnek, Budapesten egy választókerület kivételével mindenhol ellenzéki jelölt győzött, az ország maradéka azonban (két kerületet leszámítva) narancssárgába burkolózott.

Nem kérdés, hogy a vasárnapi eredmények komoly megrázkódtatásként érték mind az ellenzéket, mind a rájuk szavazókat, ezzel egyidőben viszont sokan mégis hatalmas ünnepléssel zárták a múlt hét végét, mindez pedig arra enged következtetni, hogy a Fidesz eljárásai sok tekintetben egyáltalán nem férnek bele egy tisztességes, demokrácián alapuló társadalom vezetésébe, mégis elérték, hogy a többség mindezek ellenére is bizalmat szavazzon nekik. Saját nézőpontomat a helyzettel kapcsolatban annyiban foglalnám össze, talán nem a legjobb fényben tünteti fel egy ország vezetőjét az, hogy sikeréhez elsőként gratulál Vladimir Putyin vagy épp Aljakszandr Lukasenka. Persze erről is mindenkinek meglehet a maga véleménye, én köszönöm, maradok tisztelettel.