2024. december 4, szerda - Barbara, Borbála

Hírek

2021. November 28. 21:20, vasárnap | Magyarország
Forrás: HVG

Magyarország: Kásler bejelentette, mikortól oltják a legkisebbeket

Magyarország: Kásler bejelentette, mikortól oltják a legkisebbeket

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője, Kásler Miklós ma erősítette meg, hogy az 5-12 évesek esetében december 20-a után kezdődik az oltási kampány.

A miniszter egyúttal arra kéri a szülőket, hogy ne féljenek, oltassák be gyermekeiket. Kásler egy facebookon közzétett videóban szólt az ország polgáraihoz, amelyben kiemelte, hogy egy olyan korcsoport kaphat védelmet, amely eddig saját szervezetére volt utalva. "Fontos, hogy magas átoltottságot érjünk el, hiszen a gyerekek körében is terjed a vírus, a késői hatásokat pedig nem ismerjük,” idézi a politikust a HVG.hu.
A tárcavezető megerősítette: az 5-12 éves gyermekek esetében december 20-át követően kezdődik meg az oltás. A gyerekek Pfizer vakcinát kapnak, ebből ugyanis elegendő áll a kormány rendelkezésére, sőt további vakcinákat kötöttek le.

Az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön jelentette be, hogy az 5-11 évesek oltására is alkalmas a Pfizer/Biontech vakcinája, a gyerekek ebből kisebb dózist kapnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 02. 14:16, hétfő | Sport

F1: Doohan váltja Ocont az Alpine csapatában

Az ausztrál tartalékpilóta előléptetését az Alpine csapata, illetve több francia médium is megerősítette.

2024. December 02. 13:43, hétfő | Kzélet

A gáz ára várhatóan legfeljebb havi 28,63 euróval fog emelkedni

Azoknak a háztartásoknak, amelyek csak főzésre használják a gázt, havonta 0,96 euró többletköltséget kell fizetniük. A villamosenergia ára kis mértékben csökkenni fog.

2024. November 28. 14:38, csütörtök | Sport

A Real nem tudott pontot szerezni az Anfielden, csúfos kiesés fenyegeti a címvédőt

A Real a 24. helyen áll a tabellán 6 ponttal.

2024. November 28. 13:59, csütörtök | Kzélet

RENDŐRSÉG: Figyeljünk oda a csalókra a kiárusítási időszakban

Az online vásárláskor a rendőrség azt javasolja, hogy csak olyan megbízható oldalakat látogassunk meg, amelyekkel már van tapasztalatunk. Fizetéskor használjunk biztonságos fizetési kapukat.