Hírek
2021. Október 10. 23:33, vasárnap |
Magyarország
Forrás: Blikk.hu / Momentum
Magyarország: Lemondott a Momentum elnöke
A párt megvonta a támogatást Fekete-Győr Andrástól. A döntésről egy ma kiadott hivatalos közlemény adott tájékoztatást.
Fekete-Győr András a miniszterelnök-jelölti előválasztási szereplése után bizalmi szavazást kért a Momentum Küldöttgyűlésétől. A Küldöttgyűlés többsége a mai napon amellett döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába. Fekete-Győr András ezt természetesen elfogadta és azonnali hatállyal beadta lemondását.
A Momentum hat elnökségi tagja továbbra is folytatja a munkáját, az elnöki pozícióra pedig hamarosan ki lesz írva a tisztújítás.
Fekete-Győr András öt és fél éves elnöksége alatt a Momentum országos politikai szereplővé nőtte ki magát. A rendszerváltás óta eltelt idő legerősebb parlamenten kívüli pártja ma a Momentum, jövőre pedig frakciója is lesz az országgyűlésben, és ez András közösségszervező munkájának is köszönhető.
Az előválasztási eredmény ugyanakkor megmutatta, hogy új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen. Ezt is mérlegelte a Momentum Küldöttgyűlése, amikor szavazott a bizalmi indítványról. András továbbra is a Momentum aktív politikusaként dolgozik tovább elkötelezetten a kormány- és rendszerváltásért, támogatva a Momentum 15 előválasztási nyertes jelöltjét és a teljes ellenzéki összefogást.
Holnap pedig 14.00 órakor a Széll Kálmán téren sajtótájékoztatót tart Fekete-Győr András és Orosz Anna a témában – írja a Blikk.hu.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 02. 14:16, hétfő | Sport
F1: Doohan váltja Ocont az Alpine csapatában
Az ausztrál tartalékpilóta előléptetését az Alpine csapata, illetve több francia médium is megerősítette.
2024. December 02. 13:43, hétfő | Kzélet
A gáz ára várhatóan legfeljebb havi 28,63 euróval fog emelkedni
Azoknak a háztartásoknak, amelyek csak főzésre használják a gázt, havonta 0,96 euró többletköltséget kell fizetniük. A villamosenergia ára kis mértékben csökkenni fog.
2024. November 28. 14:38, csütörtök | Sport
A Real nem tudott pontot szerezni az Anfielden, csúfos kiesés fenyegeti a címvédőt
A Real a 24. helyen áll a tabellán 6 ponttal.
2024. November 28. 13:59, csütörtök | Kzélet
RENDŐRSÉG: Figyeljünk oda a csalókra a kiárusítási időszakban
Az online vásárláskor a rendőrség azt javasolja, hogy csak olyan megbízható oldalakat látogassunk meg, amelyekkel már van tapasztalatunk. Fizetéskor használjunk biztonságos fizetési kapukat.