Az új könyvek vitatott tartalmával kapcsolatban felmerül néhány kérdés: miért éppen a magyar őstörténetet írták át és azt miért egyetlen szerzőre bízták? Ő miért tett bele a tankönyvbe olyasmiket, amiket a történészek nagy része nem fogad el? A történelemtanárok szombaton nyíltan vitáztak Szabados Györggyel, az egyik szerzővel.

Az új magyarországi történelemtankönyv legvitatottabb pontjai közé tartozik például, hogy a finnugor nyelvrokonságot csak egy nyelvészek által vallott hipotézisnek állítja be, a hun-magyar folytonosságot és a történelmi mítoszok magját ellenben valóságosnak tartja. Emellett a kettős honfoglalás tézisét taglalja, pedig azt a történészek nagy többsége elutasítja. Arról sincs szakmai konszenzus, hogy a honfoglalás egy előre eltervezett akció lett volna, ahogy az a tananyagban szerepel. Nincs szó ugyanakkor az új könyvben a besenyőkről, pedig a meghatározó vélemény szerint a honfoglalók előlük menekültek nyugatra. A korai magyar történet területén elmúlt években fontos új felfedezéseknek lehettünk tanúi, részben a régészet felől, részben az archeogenetikából, bár az utóbbi terület eredményeit a kutatók nagyobb része még óvatosan kezelné. Ez az alapkérdéseiben is sokszor tisztázatlan téma a szélesebb közvéleményben súlyosan átpolitizált, egy sor nemzeti mítosz és ideológiai vélemény kapcsolódik hozzá.

Egyes vélemények szerint a Magyarságkutató Intézetet is például Kásler miniszter őstörténet és hun származás iránti személyes elfogultságának köszönhetik az anyaországban. Az új magyarországi tankönyvek anyagát nagyban befolyásolták a Magyarságkutatóban hangsúlyozott nézetek, főként ami a korai magyar történelmet illeti. Ezekkel az elméletekkel szorosan összefügg Szabados György neve, aki a Magyarságkutató Intézet munkatársa. Miután január végén elfogadták az új Nemzeti Alaptantervet (NAT), néhány hónap alatt átírták a tankönyveket, majd pillanatok alatt el is fogadták azokat. A tankönyvkritikák megsokszorozódtak, főleg a tankönyvpiac államosítása óta - a tanszabadság újabb korlátozására figyelhetünk fel, ugyanis az iskolák csupán két tankönyvcsalád közül választhatnak, s mindkettőt az Oktatási Hivatal fejleszti.

A tananyagfejlesztők zárt köre tesz róla, hogy a könyvek között tételes különbségek ne legyenek. Ez nem is kéne, hogy nagy gondod okozzon, azonban a történelemtankönyvekkel szemben éppen az a fő kritika, hogy azokban egy sor olyan állítás szerepel, amelyekről nincs konszenzus a történettudományban, sőt, azokat inkább csak egy, most politikailag éppen jól álló gárda fogadja el. Ők a saját szájuk íze szerint írhatják most át a tankönyveket, melyeknek versenyhelyzet híján már nincs alternatívája a magyar közoktatásban. A vitát a Történelemtanárok Egylete (TTE) Youtube-on is közvetített éves konferenciáján tartották. Klaniczay Gábor, az egyik legnevesebb magyar középkortörténész, egyetemi tanár a vita során így nyilatkozott: „Tankönyvírásnál nagy alázatra van szükség. Olyan arányossággal kell bemutatni az anyagot, ami egy gyerek számára képet ad az általános tudásunkról, és nem egy véleményt hangsúlyoz agyon. Ez a részrehajlás problémája, ebből a könyvből pedig hiányzik a szükséges távolságtartás. Sok szakmai hiba is van benne, ennél sokkal alaposabb lektorálás kellene“.
A TTE részletes hibajegyzéket is összeállított az új tankönyvekről. A szaktanári szervezet bírálatait ellenfeleik politikai indíttatásúaknak állítják be. Rétvári Bence államtitkár például Niedermüller-átképzősöknek titulálta a tanárokat, amikor azok górcső alá vették az új NAT-ot. Pozitívum, hogy a TTE ezáltal szakmai jellegű vitát indított, mely a konferencián ki is csúcsosodott. A tanyanyagfejlesztők közül csak Szabados György vállalta a részvételt. „Könyörgök, felejtsük már el azt a kifejezést, hogy kalandozások” - mondta Szabados, amikor a vita az iskolák deklarált feladatának pontjához érkezett, amely konkrétan a dicső magyar múlt megjelenítése és az oktatás pozitív identitásformáló funkciója. Arról beszélt, hogy az új tankönyv elkezdi kivezetni a „kalandozások“ fogalmat, helyette támadó hadjáratokról és eltervezett katonai akciókról tanít. Ugyanez a kérdés merült fel a honfoglalás, mint eltervezett stratégia vs. a népvándorlási dominó és menekülés kapcsán, valamint a 907-es, németek ellen győztes pozsonyi csatával kapcsolatban, amit a nemzeti jobboldalon úgy tartanak számon, mint amit igaztalanul elhallgatott idáig az akadémiai történetírás (valójában korábban is megjelent a tankönyvekben, de nem volt kihangsúlyozva). A tankönyv erősen épít a mondavilágra és a krónikás hagyományra (Hunor és Magor, Noétól, illetve Attilától való leszármazás, Csaba királyfi, turulmonda), ráadásul a forráskritikai szempont kihagyásával hangsúlyossá válik a nemzeti dicsőség elültetésének célja. „Minden mítosz mélyén ott rejtőzik a történelmi igazság“ - érvelt Szabados, s kiemelte, hogy a magyar néphagyományban mélyen meglévő hun-magyar folytonosság egyáltalán nem az a fajta áltudományos ezotéria, mint a Szíriuszról jött magyarok vagy a sumér rokonság.

„Vigyázzunk, nehogy a turullal álmodjunk, mert bárki teherbe eshet” - válaszolt a „minden mítoszban van valami” érvre Klima László régész és finnugor nyelvész. „Szerintem az ötödikeseknek is el lehet mondani, hogy nem minden monda feltétlenül igaz, és sok mindent nem tudunk, hogy hogy is volt a hunokkal” - mondta Klima, aki szerint a tankönyv a mondai hagyománnyal szemben semmilyen kritikát nem fogalmaz meg, miközben célzatos hangulatkeltéssel él, és kételyeket akar ébreszteni a nyelvrokonsággal szemben. „A tankönyv egy nagyon dicsőséges magyar múltat szeretne bemutatni. De mi köze a mai magyarságnak a honfoglalókhoz? Genetikailag szinte semmi, miközben a nyelv szinte ugyanaz.” Szabados György szerint meg kell tisztítani a „finnugrista“ (amely kifejezés enyhén leereszkedő, nyelvészek körében nem használt) elméletektől a területet. Mások szerint ez ködszurkálás, délibábokkal vívott harc: a finnugor nyelvrokonság egy dolog, a magyar etnogenezis egy másik. Mostanra mindenesetre mintha mindkét oldal elfogadná kiindulópontnak, hogy a nyelvrokonság és a néprokonság független egymástól. Talán ez az egyetlen pont, amelyben megegyeznek.

A korábban domináns nyelvészettel szemben Szabadosék főleg a természettudományok szerepét hangsúlyozzák, bár a hun hagyomány, a népi emlékezet miatt szeretnek hivatkozni a néprajzra is. Artra, hogy miért éppen az őstörténeti részt kellett újraírni a tankönyvekben Szabados így felelt: “A múltról való tudás színesedik, zajlik a paklik újraosztása a tudományágak között”. A moderátor Stumpf András kérdését, mely szerint esetleg az is szerepet játszhatott, hogy a miniszter imádja a témát, a szerző hevesen utasította vissza, ahogy arra is nemmel felelt, hogy politikai megrendelést hajtott-e végre. Arra azonban, hogy szerinte rendben van-e, hogy az új tankönyvek szerzői egymást lektorálják, így válaszolt: “Szívem szerint azt mondanám, hogy nincs rendben”.

Fennmarad a kérdés, hogy miért csak egy álláspontot jelenít meg egy kötelező tankönyv, méghozzá olyat, amiről éles tudományos viták folynak? A kettős honfoglalás taglalása kiváló példa rá. Az eredetileg László Gyulától eredő hipotézist a tankönyv támogatólag hozza be; miközben a tudományos életben marginális az elfogadottsága. Szabados úgy írta bele a tankönyvbe, hogy erről a tanulók semmit nem tudnak meg. “Tény, hogy a kettős honfoglalás elméletének támogatói számbeli kisebbségben vannak. De az igazság nem mindig a többségnél van” - mondta erre Szabados, azt pedig terjedelmi okokkal magyarázta, hogy a vitatott eredetű magyar népnévnek miért kizárólag a hun származtatását tette bele a könyvbe, miközben a finnugort kihagyta. “Ha alternatív, nem konszenzusalapú elméletek egyáltalán megjelennek, akkor legyenek ütköztetve az érvek és ellenérvek. Ez itt nincs meg” - mondta Reparszky Ildikó, a Fazekas tanára.

“A magyar őstörténet kapcsán nem létezik tudományos konszenzus” - válaszolt erre egy meglepőbbet Szabados György, ami az objektivitás lehetőségét tagadó, az erőben hívő kultúrharcos alapállásra emlékeztetett. Szerinte ezt csak azok róják fel, akiknek a véleménye most kevésbé jelenik meg. “Egy tankönyv esetében különösen veszélyesnek és helytelennek tartom, hogy úgysincs konszenzus” - mondta erre Klaniczay Gábor. A közönségből egy felszólaló végül így összegzett: “Ha nincs tudományos konszenzus, akkor nincs bizonyíték, csak vélemények vannak. És ez a tankönyv egy vélemény.”