Hírek
2020. November 23. 16:32, hétfő |
Kzélet
Forrás: TASR
Matovič: Ha lesz decemberi Országos Tesztelés, az nem mehet önkéntes alapon
POZSONY, november 23. – A következő, decemberre tervezett Országos Tesztelés nem lehet önkéntes alapú, mert annak semmi értelme.
Ezt Igor Matovič miniszterelnök jelentette ki a hétfői központi válságstáb ülése előtt.
„El kell döntenünk egy dolgot: vagy egy masszív, átfogó Országos Tesztelésnek vetjük alá magunkat, vagy pedig jöhet Sulík kolléga és bejelentheti a teljes lockdown-t,” mondta a kormányfő. Véleménye szerint harmadik út nincs, ugyanis a patikákban „jelenleg nem árulják a koronavírus ellenszerét”. Hozzátette, hogy a kórházakban ápolt betegek állapotáról sem szabad megfeledkeznünk.
A miniszterelnök értékelte a hétvégi önkéntes alapon történő Országos Tesztelés harmadik fordulóját is. Állítása szerint Naď védelmi miniszterrel egyetemben arra számítottak, hogy a lakosok legalább harmada részt vesz a tesztelésen. „Az eredmény nagyjából harminc százalék volt, de ez a teszt arra is jó volt, hogy felmérjük, milyen felelősségteljesen állunk a következő három hónap elébe,” tette hozzá.
„A hétvégi eredményből világossá vált, hogy minden önkéntes alapú Országos Tesztelés csak ablakon kidobott pénz,” zárta a kormányfő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.