Hírek
2020. Október 15. 17:05, csütörtök |
Kzélet
Forrás: SME.sk
Matovič megint nekiment a SaS-nak, szerinte Sulík butaságokat terjeszt
Sulík viszont az elpocsékolt nyarat sajnálja.
POZSONY, október 15. – Igor Matovič miniszterelnök attól fél, hogy az SaS által terjesztett butaságok végzetes károkat okozhatnak az emberek „közös ellenség” elleni harcában. Így reagált a kormányfő a ma reggel megjelent rekordmennyiségű fertőzöttről szóló hír kapcsán. Az SaS gazdasági minisztere, Richard Sulík vasárnap idejekorán hagyta ott az ülésező válságstábot, miután kritikát fogalmazott meg a kormány által javasolt szigorítások egyes részeivel szemben. Sulík azt kifogásolta, hogy a szakértők semmilyen adattal nem álltak elő annak kapcsán, hogy hányan fertőződtek meg az egyes szegmenseken belül.
Matovič szerint sem a Sme Rodina, sem a Za ľudí, de még az Egyszerű Emberek sem örülnek a szigorításoknak. „Jelenleg azonban kiállunk amellett a járványügyi bizottság egyöntetű véleménye mellett, és nem hallgathatunk olyan sarlatánokra, akiknek a személyes java fontosabb, mint a közös érdek,” tette hozzá a kormányfő közösségi oldalán. Szerinte minden egyes koalíciós partnernek egy emberként kellene magyaráznia a szigorítások fontosságát.
„Sajnos nem ez történt. Az SaS párt ügy döntött, hogy az új szavazók elhalászása érdekében egy szerethetőbb hangnemre vált, de azzal már nem törődik, hogy ebben a nehéz és viszontagságos helyzetben mit kíván a közérdek,” írja a kormányfő. Matovič attól tart, hogy az „antimaszkos” kotlebások mellett a Sulík által összezavart emberek miatt a szigorítások egyáltalán nem hozzák meg a kívánt hatást. Sőt, szerinte ez csak ront a helyzeten, és hetek múlva kénytelenek leszünk mindent bezárni, és akkor ebből a rövid szenvedésből több hónapos bezártság alakulhat ki.
A számok rohamosan nőnek, ezért az SaS arra kéri a lakosságot, hogy hordjon maszkot, mosson gyakran kezet, fertőtlenítsen és tartsa be a két méteres szociális távolságot. Emellett nyomatékosan felszólítja a lakosságot, hogy ne vegyenek részt családi eseményeken, esküvőkön és egyéb hasonló akciókon, valamint tartsák be a hat fős maximális számot.
„Sajnálom, hogy a miniszterelnök figyelmen kívül hagyta a javaslatom, miszerint a nyár folyamán csak azokat engedtük volna be az országba, aki érvényes és negatív COVID-19 tesztet végeznek el a határokon, ingázók vagy teherautósofőrként dolgoznak,” mondta Sulík.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.