Hírek
2020. Október 08. 13:20, csütörtök |
Koronavírus
Forrás: TASR
Matovič: Szigorítani kell a határátkelést Csehországgal
POZSONY, október 8. – A Csehországgal közös határátkelőinken szigorítani kell a szabályokat. Ezt Igor Matovič miniszterelnök mondta csütörtökön.
Személy szerint úgy gondolja, hogy a szigorított intézkedések helyénvalóak lesznek, valamint redukálni kell a kivételek számát is.
A koronavírus megfékezése érdekében behozott intézkedések eredményeit már a hétvégén megtapasztalhatjuk. „Életbevágó, hogy a napi fertőzések emelkedő száma mellett szigorúbb intézkedéseket léptessünk érvénybe, hiszen életek forognak kockán,” mondta a miniszterelnök.
Az antitesteket kimutató tesztek jövő hét kedden érkeznek Szlovákiába, tette hozzá a kormányfő. Matovič szerint azonban ne tekintsünk ezekre a tesztekre, mint valami mindenható eszközre, hiszen 10 koronavírusos személyből csak hármat tudnak identifikálni. „Mindenesetre ez segíthet kiszűrni a legveszélyesebb és legfertőzőbb hordozókat,” egészítette ki.
A kormányfő szerint ma 30-szor több esetet tudnak ellátni a higiénikusok és az egészségügyi dolgozók, mint az első hullám kirobbanásakor. Kiemelte, hogy egyes kórházakban már végbement az átszervezés, ezzel is 8-9-szeresére növelve a COVID-19 pácienseknek fenntartott betegágyak számát.
„Mindenképp rosszabb lesz a helyzet azokban a kórházakban, ahol fel fog kelleni szabadítani helyeket menetközben. Ilyen esetekben a kórház személyzetére lesz bízva, ki élvezhet elsőbbséget.” mondta Matovič.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.