Hírek
2021. Március 23. 14:22, kedd |
Kzélet
Forrás: Youtube
Megalakult a közös magyar párt, amely a Szövetség – Aliancia nevet viseli
Ma délután egy órakor közös sajtótájékoztatót tartott az MKP, a Híd és az Összefogás, melynek keretein belül bejelentették egy közös politikai szubjektum létrejöttét. A párt a Szövetség, szlovákul Aliancia nevet kapta.
Közel egy évnyi egyeztetést és tárgyalást követően közös nevezőre jutott a három legnagyobb, magyarokat képviselő politikai szubjektum, amelynek gerincét – és elnökét – az MKP adja. A Híd az Országos Tanács vezetéséért lesz felelős, míg az Összefogás egy ún. szakmai alelnököt ad a közös párt vezetésébe. Forró Krisztián, az MKP elnöke kiemelte, hogy a három párt már tavaly augusztusban elkötelezte magát egy közös párt létrejötte mellett, és ezt az ígéretet most sikerült teljesíteniük.
Sólymos fontos pillanatnak nevezte a mai sajtótájékoztatót, amely van annyira fontos és nagy volumenű, mint az 1998-as pártegyesítés. „Amikor mások szétesnek, mi akkor egyesülünk,” utalt Sólymos a kormányválság szereplőire. Abban mindhárom pártelnök megegyezett, hogy a jelenlegi kormány ismét mostohagyerekként kezeli a déli régiókat, és a parlamentben olyan politikusokra is szükség van, akik ismerik az ottani emberek gondjait, szükségleteit.
Az új párt vezetői siettek leszögezni, hogy a közös párt nem lehet/lehetett a cél, az csak egy eszköz ahhoz, hogy a szlovákiai magyaroknak és egyéb kisebbségeknek újra legyen parlamenti képviseletük. Az Újszó kérdésére, hogy kikkel működnének együtt a közeljövőben, Forró Krisztián azt válaszolta, hogy Kotlebáékon és a Smeren kívül bárkivel tárgyalni fognak, akik hasonló értékeket vallanak és fontos számukra az ország déli része is.
A párton belüli arányokról és az egyes posztok személyi kérdéseiről egyelőre nem esett szó.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.