Hírek
2022. November 07. 19:41, hétfő |
Helyi
Forrás: samorin.sk
Meghívó: Mátyás király szobrának koszorúzása
Csütörtökön, 2022. november 10-én a képviselő-testület kulturális szakbizottságának szervezésében harmadízben kerül sor Mátyás király Fő téri szobrának megkoszorúzására - írja a somorja.sk városi portál.
A 10.00 órakor kezdődő rendezvényre a Corvin Mátyás Alapiskola, a Bél Mátyás Alapiskola, a Tejfalusi Alapiskola és a Madách Imre Gimnázium diákjai kultúrműsorral készülnek. A rendezvény célja tovább ápolni a jó kapcsolatokat a városunk területén működő iskolák diákjai között, illetve tisztelegni az uralkodó emléke előtt, aki 1466. november 9-én érkezett városunkba, majd kíséretével két napot töltött Somorján. Úgy tűnik, elégedett volt a somorjaiak vendégszeretetével, mert később is nagyon kegyes volt városunk polgáraihoz: 1468-ban Szap, 1483-ban pedig a Balázsháza nevű birtokot adományozta a városnak, majd 1488-ban újfent megerősítette Somorja privilégiumait. A legújabb kutatások szerint Mátyás király még egyszer, 1469. október 7-én is járt Somorján.
A Fő téren álló szobor alkotója Lébó Ferenc, a Mátyás-szobrot 2016. novemberében leplezték le. Egy éve magyar, szlovák, angol és német nyelvű információs táblákat helyeztek ki a szobor talapzatához a kulturális szakbizottság kezdeményezésére.
Fotó: hírek.sk
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 10. 12:00, szerda | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.