2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2021. Január 20. 10:25, szerda | Kzélet
Forrás: TASR

Megközelítőleg ezer további szlovákiai dolgozó veszti el munkahelyét – két amerikai vállalat is leépít

Megközelítőleg ezer további szlovákiai dolgozó veszti el munkahelyét – két amerikai vállalat is leépít

Két kulcsfontosságú cég, akik emberek százait foglalkoztatják, jelentett be tömeges elbocsátást, melynek köszönhetően kb. 800-an vesztik el munkahelyüket.

Az amerikai AT&T, amely Szlovákiában megközelítőleg 2800 embert foglalkoztat, bejelentette, leépítésbe kezd. Részben azzal indokolja, hogy a koronavírus-járvány miatt csökkent a kereslet a vevők felől, így kevesebb a bevételük. Az uniJa szakszervezet szerint a meglévő munkahelyek 10%-át tervezik megszüntetni, ez kb. 300 alkalmazottat érint. „Kassán megközelítőleg 150 embernek mondtak fel, amely a járványhelyzet miatt „övön aluli“. A dolgot a héten jelentették be az alkalmazottaknak azzal, hogy vagy aláírják két napon belül a munkaviszony megszüntetéséről szóló megegyezést, vagy a hónap végéig megkapják a felmondást“ – tájékoztatta egy névtelen forrás az Aktuality.sk-t. A másik nagy amerikai vállalat, amely pár nappal ezelőtt szintén alkalmazottak százainak leépítését jelentette be, a Johnson Controls. A szóvivőjük, Ivana Marinčáková szerint 532 alkalmazottat kénytelenek elküldeni az 1 366-ból. Ez az alkalmazottak 40%-a. Az Aktuality.sk információi szerint főként angol nyelvű könyvelő alkalmazottaknak mondanak fel. 2020 novemberében a munkanélküliségi ráta elérte a 7,38 %-ot Szlovákiában, amely a járvány kezdetekor alig volt több 5 %-nál.

Címkék: AT&T, elbocsájtások

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 22. 15:31, kedd | Kzélet

Szombatról vasárnapra egy órával többet alszunk

Már ezen a hétvégén változtatjuk az időt nyáriról télire. Az órákat szombatról (október 26.) vasárnapra (október 27.) állítjuk vissza egy órával.

2024. Október 22. 14:39, kedd | Kzélet

Visolajský: Több mint 2000 orvos készül beadni a felmondását október végén

Visolajský szerint az egyetemi kórházak, a legtöbb kis kórház és a magánkórházak orvosai is bejelentették, hogy felmondanak.

2024. Október 15. 11:26, kedd | Kzélet

Megszűnik az egyik legfontosabb IC-járat

A Pozsony-Kassa vonalon közlekedő IC-járat megszüntetésének oka anyagi hátterű.

2024. Szeptember 20. 16:27, péntek | Kzélet

IDŐJÁRÁS: A vénasszonyok nyarára még várnunk kell

Az egyik szélsőség váltja a másikat. Ez egyaránt vonatkozik a légköri csapadékra és a hőmérsékletre.