Hírek
2020. December 21. 15:56, hétfő |
Kzélet
Forrás: TASR
Mikas: Egyes kórházak már az összeomlás szélén állnak
POZSONY, december 21. – Az eddigi legnagyobb nyomás alá kerültek a kórházak, és a helyzet nem éppen rózsás. Több kórház is az összeomlás szélén, a nyomást a Közegészségügyi hivatal regionális irodái is érzik.
Egyre nehezebb feladatnak bizonyul a pozitív esetek érintkezési nyomainak lekövetése. Ján Mikas tisztifőorvos ezért nyílt levélben fordul a lakossághoz.
„Teljes szívemből kívánom, hogy azonnal enyhíthessünk azokon a szigorításokon, amelyeket az Önök érdekében és egészségük védelmében hoztunk meg,” kezdte a levelét Mikas azzal, hogy ez azonban jelenleg hatalmas luxusnak számít, amit nem engedhetünk meg magunknak. Mikas kitért a kórházak helyzetére is. „Amennyiben holnaptól egyetlen új esetet sem regisztrálnánk, az orvosok, nővérek és egészségügyi dolgozók nem érzékelnék az enyhülést még hetekig. Megértem, ha a kórházakban és a Közegészségügyi hivatalokban fennálló helyzet sokak számára nagyon távoli,” folytatta Mikas. De figyelmeztet arra, hogy az ott dolgozó emberek fáradtsága, kimerültsége, idegessége és néha könnyei bizony nagyon is valódi dolgok. A tisztifőorvos ezért arra kéri a lakosságot, hogy felelősségteljes hozzáállásukkal próbálják a lehető legtöbb életet megmenteni.
„Mindent megteszünk azért, hogy a beállított rendeletekkel védjük az Önök életét, ezzel is a minimálisra csökkentve az áldozatok számát,” folytatta Mikas. „Függetlenül bármelyikünk politikai pártállására, kérem Önöket, vigyázzunk egymás egészségére,” tette hozzá. Elmondása szerint igenis sokat tehetünk a vírus elleni küzdelem terén.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.