Hírek
2021. Március 06. 21:20, szombat |
Kzélet
Forrás: TASR
Miniszterelnök: Vissza kell térnünk a vírus elleni győztes stratégiához
POZSONY, március 6. – Amíg 2020 első félévében sikerrel vettük a koronavírus okozta akadályokat, addig a második félévben ez nem sikerült. Az ok a győztes stratégia elhagyása és a könnyebb út keresése volt.
A következő hetek döntőek lehetnek. Ezt Igor Matovič kormányfő mondta a vírus kirobbanásának első évfordulója alkalmából. A miniszterelnök szerint az első félévet azért vettük sikeresen, mert együtt és becsületesen harcoltunk a vírus ellen. „Amikor októberben megérkezett a második hullám, teljesen megzavarodtunk. Azokra hallgattunk, akik a könnyebb utat, az egyszerűbb megoldásokat javasolták. Ez odáig vezetett, hogy elkezdtünk nem hinni saját magunkban,” mondta a kormányfő.
Igor Matovič ezért arra kéri az embereket, hogy térjünk vissza a türelmen alapuló győztes stratégiához, fogjunk össze és legyünk tekintettel a leggyengébbekre. Elmondása szerint a következő hetek kulcsfontosságúak lesznek. Megemlítette a környező országok helyzetét és a szlovákiai kórházak túltelítettségét. A lakosságot arra kéri, hogy vonuljanak vissza otthonaikba. „Hiszem, hogy sikeresen vesszük ezt az akadályt, és én mint az Önök miniszterelnöke mindent megteszek azért, hogy elegendő oltóanyag legyen az országban,” zárta a miniszterelnök.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.