HÃrek
2021. November 30. 11:53, kedd |
Koronavírus
Forrás: HVG / Financial Times
Moderna: rossz hÃrek az omikronról
Beszakadt a tÅ‘zsde a hÃr hallatán, miszerint – bár pontos adatok nincsenek – az új variáns ellen jelentÅ‘sen csökken az oltások hatékonysága. A rossz hÃrt Stephane Bancel, a Moderna vezére közölte.
„Olyan a világon nincsen, hogy az oltások hatékonysága ugyanakkora lenne, mint a delta variáns esetében,” mondta a Financial Timesnak adott interjújában Stephane Bancel, a Moderna vezérigazgatója. Bancel szinte biztosra veszi, hogy az új variánssal szemben nagy lesz a hatékonyságbeli csökkenés. Hogy pontosan milyen százalékokról van szó, azt nem tudjuk, kevés ugyanis a releváns adat. „De az összes tudós, akivel beszéltem, azt mondta, hogy ez nem lesz jó,” tette hozzá. Az sem ad okot a optimizmusra, hogy az omikron variáns az eddigieknél sokkal több mutációval rendelkezik, szám szerint eddig 50 változatát mutatták ki.
Az elÅ‘zetes hírek arról szóltak, hogy pont a Moderna cég gondolta azt, hogy év elejére kész is lehet az új vakcina. Ezzel szemben most a vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy még két hét kell az adatok begyűjtéséhez, utána pedig hónapokba telhet, mire az omikron-vakcina nagy mennyiségben eljut az emberekhez. A hír kifejezetten rosszkor érkezett, a piacok ugyanis az omikronnal kapcsolatos hírek hallatán szinte bedÅ‘lni látszanak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.