Hírek
2020. November 19. 10:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: TASR
Naď: Csak azok menjenek tesztelni a hétvégén, akik a listán szereplő településeken laknak

POZSONY, november 19. – Jaroslav Naď védelmi miniszter arra kéri az embereket, hogy csak azok vegyenek részt a hétvégi országos tesztelésen, akik a listán található 458 település valamelyikében élnek.
Ezt a csütörtöki kormányülést követően nyilatkozta.
„Senkinek nem akarjuk megtiltani a tesztelés lehetőségét, de a statisztikai szempontok alapján sokkal pontosabb képet kapnánk, ha csak azon települések lakói vennének részt a vizsgálaton, amelyeket megjelöltünk,” magyarázta a tárcavezető. A miniszter rámutatott arra, hogy több olyan településen is ezer felett volt a tesztelni vágyók száma, ahol egyébként csak pár százan élnek. A tárcavezető azt is megerősítette, hogy ez alkalommal már nem jár bizonyítvány a tesztelés után, és a negatív eredménnyel rendelkezők sem jutnak egyéb előnyökhöz és feloldásokhoz. „A tesztelésre mindenki a szabad akaratából érkezhet, de arra kérünk mindenkit, hogy amennyiben teheti, jöjjön el,” tette hozzá a miniszter azzal, hogy csak így tudjuk csökkenteni a járvány sújtotta települések fertőzöttségi arányát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.