Hírek
2020. November 22. 09:28, vasárnap |
Sport
Forrás: dunaszerdahelyi.sk, DAC
Nagy meccset nyertek a dunaszerdahelyi kézis lányok
Folytatódott a MOL női kézilabda extraliga, amelynek november 21-ei fordulója nagy csemegével várta a rajongókat, ugyanis a HC DAC Dunaszerdahely a nagy rivális vágsellyei csapattal mérkőzött meg.
A meccsen végig a sárga-kék csapat dominált, ezzel növelve előnyüket. A találkozó végén pedig magabiztos, hatgólos győzelmet arattak ezzel is sporttörténelmet írva. „Első pillanattól kezdve vezettünk, mind fizikálisan, mind játékban felülkerekedtünk ellenfelünkön. Nagyon jól működött a védekezésünk, támadásban pedig jól megtaláltuk a hazai csapat nyitott védekezésének gyenge pontjait, amihez remek kapusteljesítmény is párosult nálunk. Fokozatosan elhúztunk a Vágsellyétől,” nyilatkozott büszkén Debre Viktor vezetőedző.
A helyszínen ott volt Horváth Zoltán, a klub elnöke is, aki sajnálatát fejezti ki a szurkolók felé, hiszen egy ilyen mérkőzést minden DAC-rajongónak látnia kellett volna. Személyesen tilos látogatni a sporteseményeket, az online közvetítés pedig a klubon kívül álló okok miatt elmaradt. „Rengeteg értesítést kaptam a mérkőzés ideje alatt határon innen és túlról is, hogy nem működik a közvetítés. Nagyon sajnálom, már csak azért is, mert egy dunaszerdahelyi sporttörténeti pillanatról maradtak le kedves szurkolóink. Ezzel a győzelemmel ugyanis a dunaszerdahelyi kézilabdázás történetében először nyert női felnőtt csapat Vágsellye ellen, ami büszkeséggel tölt el. Ajánlom ezt a győzelmet mindazoknak, akik valaha az elmúlt évtizedekben tettek valamit a dunaszerdahelyi kézilabdáért női és férfiágon egyaránt, legyen az játékos, edző, vezető, szurkoló vagy akár támogató. Hajrá HC DAC, hajrá Dunaszerdahely!”
MOL extraliga 14. forduló
2020. 11. 21. 16:00
Vágsellye
HK Slovan Duslo Šaľa (Vágsellye) – HC DAC Dunaszerdahely: 24-30 (13-14)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 09. 10:46, hétfő | Sport
Sinner nyerte a US Open-t
Ebben az évezredben csak a svájci Roger Federernek és a szerb Novak Djokovicnak sikerült mindkét keménypályás Grand Slam-tornát megnyernie ugyanabban a szezonban.
2024. Szeptember 03. 10:35, kedd | Sport
A szlovák jégkorong-válogatott kijutott a 2026-os téli olimpiára
Ez lesz a hetedik alkalom, hogy a szlovák jégkorongozók részt vesznek téli olimpián.
2024. Augusztus 27. 18:12, kedd | Sport
Különleges díjat kap Ronaldo az UEFA-tól a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményéért
Ronaldo tartja a rekordot a Bajnokok Ligájában, 183 mérkőzésen összesen 140 gólt szerzett a Manchester United, a Real Madrid és a torinói Juventus színeiben.