HÃrek
2022. Szeptember 30. 03:46, péntek |
Tech
Forrás: Bloomberg
Nem fogy az iPhone 14, az Apple visszavesz a tempóból
Elmaradt a komoly érdeklődés az iPhone 14 kapcsán, az új generációs készülékeknél elsősorban a méregdrága 14 PLUS áll bukásra.
Az Apple idei generációjának hivatalos bemutatója után arról lehetett olvasni, hogy szinte senkinek sem kell az iPhone 14 Plus, ezt követÅ‘en pedig a gyártási kapacitás egy részének Indiába történÅ‘ átvitelérÅ‘l jelentek meg hírek. Most újabb értesülés futott be, immár kifejezetten negatív elÅ‘jellel.
A Bloomberg számolt be a napokban arról, hogy az Apple kevesebb telefonra tart igényt, mivel a vásárlói kereslet nem igazolta az elÅ‘zetes várakozásokat, a házon belüli reményeket. Dacára annak, hogy eddig ezzel ellentétes információkat láthattunk a világhálón, idÅ‘közben pedig arról is olvashatunk, hogy a Pro és Pro Max típusok gyártására nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a kínai helyszíneken, a jelek szerint a család mindegyik tagja érintett a mostani döntésben, amelynek eredményeként az eredetileg tervezett példányszámhoz képest 6 millióval kevesebb telefont szállítanak majd le.
A cég a teljes második félév során összesen 90 millió telefont gyártatna le saját partnereivel, ami tulajdonképpen megegyezik a tavalyi év hasonló idÅ‘szakának eredményével, valamint a nyáron elÅ‘revetített szinttel. Az teljesen világos, hogy a Pro-változatok jobban szerepelnek, ez viszont a jelek szerint nem ellensúlyozza a két szerényebb példány gyászos szereplését, még akkor sem, ha a Pro Max esetében a korábbi jelentések szerint az erÅ‘s érdeklÅ‘dés miatt a vásárlóknak akár 5 hetet is várniuk kell majd a megrendelt példányok leszállítására. A lépésben nyilván szerepet játszik a kínai piac visszaesése is, odaát az elsÅ‘ három napon 11 százalékkal kevesebb példány kelt el, mint a tavalyi megjelenést követÅ‘en, eközben viszont a globális infláció és a gazdasági nehézségek is negatívan befolyásolják az eredményt.
Ez utóbbi tényezÅ‘k miatt idén világszerte 6,5 százalékkal kevesebb telefon kelhet el, a végleges eredmény 1,27 milliárd darabnál tetÅ‘zhet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.