Hírek
2021. Július 15. 11:44, csütörtök |
Kzélet
Forrás: TASR
Nyájimmunitás: egy fafeldolgozó üzem beoltja több, mint 200 alkalmazottját
A Losonctamásiban található PRP fafeldolgozó üzem a csütörtöki napon több, mint 200 alkalmazottjának biztosítja be a koronavírus elleni oltást. A cég így 80%-os oltottságot ér el.
Az eseményről a cég ügyvezető igazgatója, Igor Sitár adott tájékoztatást. A mai nap folyamán közvetlenül a cég épületében 210 alkalmazott kaphatja meg az oltóanyagot. Az üzemben azonban összesen 320 alkalmazott dolgozik. „A második adag oltás után elérjük a 80%-os oltottságot, ezzel cégünk és egyben napi közösségünk eléri a nyájimmunitást,” mondta Sitár. Az igazgató más cégek vezetőit és alkalmazottait is hasonló cselekvésre buzdítja. „Most már biztos, hogy az oltás a legjobb elérhető fegyver a koronavírus elleni harcban,” tette hozzá.
Az eseménnyel kapcsolatban a helyszínen fejezte ki támogatását az egészségügyi és a fölművelésügyi miniszter is, akik elismerően nyilatkoztak a cég ötletéről. „A mai napon személyre szóló levelet küldök minden egyes állami üzembe, és arra fogom biztatni a vezetőket és az alkalmazottakat, hogy kövessék a losonctamási példát,” mondta Samuel Vlčan, a szaktárca vezetője.
Vladimír Lengvarský, egészségügyi miniszter elmondása szerint az országban jelenleg harminc másik cégben zajlik hasonló akció, amivel csak a mai napon 3500 alkalmazottat sikerül beoltani.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.