Amikor néhány héttel korábban beköszöntött az április, szépen lassan tudatosulni kezdett bennünk, hogy négy hónapja olyan szigorú korlátozásokkal élünk együtt, amelyeket korábban lehet, hogy el sem tudtunk volna képzelni. Hiába kezdődött ez a bizonyos „puha lockdown” tavaly decemberben mindössze „három hetecskével”, hamar olyan rossz járványhelyzetbe keveredett országunk, amiből sokan a kiutat is alig látták. Most azonban, több mint négy hónappal a szigorú intézkedések bejelentése után, a „szabadulásra” teljesen kiéhezve elmondhatjuk, valóban kezdjük már látni azt a sokat emlegetett fényt.

Az utóbbi két hét Szlovákia szerte olyan enyhítésekkel járt, amelyekre talán a tavalyi év májusa óta nem volt példa. Első körben újra kinyithattak a nem létfontosságú termékeket árusító boltok, az alkalmat pedig sokan ki is használták (már akik még megengedhetik maguknak a nem létfontosságú költekezést…), hiszen gyakori volt a boltok előtti tömött sorok látványa. Szép volt, jó volt és az első kóstoló volt a valódi szabadságból, amire valószínűleg kivétel nélkül várunk. A valódi lazítások azonban ezzel a héttel kezdődtek, ugyanis a korábban említett boltok mellett végre kinyithatták kapuikat a vendéglátóhelyek is, igaz, féktelen tárogatásra azért nem került sor, hiszen a nyitáshoz alapfeltétel, hogy kültéri terasszal rendelkezzenek.

A többség nyilván örömmel fogadta a lazításokat, hiszen sokak számára négy hónap után ez lesz az első alkalom, hogy újra munkába álljanak, akit pedig nem állásából kifolyólag érint a helyzet, az csak azért örül neki, mert végre újra átélheti majd, milyen is az a közösségi élet. Valószínűleg országszerte poharak és evőeszközök koccanásaitól voltak hangosak a teraszok hétfőn. Örüljünk ennek, egyrészt oka van az örömnek, másrészt megérdemeljük.
A lazítások természetesen ez után sem fognak leállni, a következő hetekben az aktuális járványhelyzethez igazodva élhetünk majd egyre szabadabban és szabadabban, az, hogy a folyamat mennyire lesz majd gyors, a lakosságon is múlik, de összességében azt látjuk, jó irányba haladunk.

A helyzet már-már kísértetiesen hasonlít a 2020-as április végi, május eleji időszakhoz, egy kicsit úgy érezheti az ember, hogy a tavalyi évet éli újra, ismét örül a nyitásnak és igyekszik elfelejteni azokat a nehézségeket, amit az utóbbi hónapok okoztak, most azonban annyiban más a helyzet, hogy egy egész évvel több a tapasztalatunk, éppen ezért tudjuk, nem érdemes semmit sem elhamarkodni. Tavaly ilyenkor azt hittük, vége az egésznek, visszakapjuk majd korábbi életünket és soha többet nem kell ismét bezárkóznunk vagy épp maszkot viselnünk, mostanra azonban láthatjuk, sajnos tévedtünk. Idén ismét ez a hangulat kezdi átjárni a fokozatosan „kimerészkedő” népességet, ami összességében jó, hiszen úgy tűnik, nem szűnt meg az optimista világlátás és az emberek igyekeznek a legjobb lehetőségben bízni, azonban ne feledjük el azt sem, mekkora pofonként ért minket, amikor a nagy nyári szabadságból fokozatosan visszatért a bezárkózás, ami végül sokkal hosszabbra sikeredett, mint tavaly. Álljunk is pozitívan a dolgokhoz, nagyon helyes, azonban maradjunk közben fegyelmezettek, hiszen valószínűleg egyikünk se szeretné ismét megélni azt, hogy miután kiutazgatta és kipihente magát, szeptemberben ismét „kényszerpihenőre” küldjék, vagy csak épp ismét hozzá kelljen szokni a kihalt, üres utcák és tömött kórházak depresszív látványához, éljünk szabadon, de ésszel.

Persze azért, hogy az idei „felszabadulás” már tényleg végleges legyen, nem csak nekünk kell tenni. Ismerős lehet a tavalyi évből az is, hogy egész nyáron azt hallottuk tudósoktól, szakértőktől, de még kormányunktól is, hogy jönni fog bizony egy második hullám, ami akár veszélyesebb is lehet az elsőnél, szóval jó lesz, ha felkészülünk. Kormányunk pedig annyira felkészített minket, hogy a végére ők maguk voltak a legfelkészületlenebbek és ismét úgy érezhettük magunkat, mint ha valami ismeretlen helyzettel állnánk szemben. Elsősorban abban reménykedjünk, hogy idén szeptemberben nem ismétlődik a tavalyi forgatókönyv, de ha esetleg mégis így lenne, kérjük szépen, ne csak minket készítsenek fel rá.

Marton Máté