Hírek
2022. Március 07. 23:43, hétfő |
Magyarország
Forrás: HVG
Orbán Viktor és a stratégiai nyugalom
A kormányfő szerint elfogadhatatlan az, amikor a nemzeti érdekek elé betolakodnak a választási kampány szempontjai - írja egy bejegyzésében Orbán Viktor.
A hétfőn közzétett facebook-bejegyzés így szól: „a nemzetközi politika nehéz műfaj…ilyenkor nem megengedhető, hogy a kampány szempontjai a nemzeti érdekek elé tolakodjanak. Akár egy rossz mondattal is bajt lehet okozni. Háborús helyzetben a beszéd már fél cselekvés”.
Elmondása szerint ő már csak tudja, hiszen harminc éve mozog a pályán, ez pedig már a harmadik háború, ami kormányzása alatt a szomszédságban zajlik. Az első 1999-ben a koszovói volt, a másik pedig a 2014-es krími válság, most pedig az ukrajnai. “A kormányzati tapasztalat előnye, hogy tudom, mi az a stratégiai nyugalom: keveset beszélni, akkor viszont pontosan, felelősségteljesen.” Azután az ellenzéket is megtalálta, amely szerinte „fegyvereket akar küldeni, amivel majd oroszokra fognak lőni, vagy katonákat, akik majd az oroszok ellen fognak harcolni. Ez azt bizonyítja, hogy nincs rutinjuk, nincs tudásuk, és hiányzik belőlük a felelősségérzet. Felelőtlen nyilatkozataikkal csak olajat öntenek a tűzre, ez pedig Magyarország érdekeivel ellentétes. Kalandorpolitika helyett felelős politizálásra, biztonságra és stabilitásra van szükség.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 28. 14:28, szerda | Magyarország
Pusztító vihar tombolt Magyarországon
A tűzoltók a villámlás és a kidöntött fák okozta károk helyreállításán dolgoznak. A vihar autókat, épületeket és utakat rongált meg.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.