Hírek
2020. Június 10. 11:23, szerda |
Helyi
Forrás: tasr
Fico alkut ajánlott Pellegrininek, de már késő (frissítve)
Robert Fico (Smer-SD) felajánlotta a pártelnöki posztot Peter Pellegrininek. A hírt a párt szóvivője is megerősítette a TASR hírügynökség megkeresésére.
Fico lépésére a Pluska.sk hívta fel a figyelmet, azóta Ladislav Kamenický, a párt elnökségi tagja is igazolta az állást. Kamenický hangsúlyozta, hogy a párton belül megkezdődött a pártelnöki pozícióval kapcsolatos diskurzus, de a legfontosabbnak azt tartja, hogy Fico és Pellegrini leüljenek tárgyalni.
A párt vezetése és jövője körüli kérdéseket már egy ideje forszírozza a Smer fiatalabb generációs csapata, az elmúlt hetekben felmerült Pellegrini távozása is, ez azonban mély szakadást jelentene a pártnak.
Robert Fico, a párt alapítója és elnöke többször hangsúlyozta, hogy szükség van a fiatal, harcra kész szereplőkre, de elutasította, hogy átadja az elnöki széket Pellegrininek. Fico most mégis ajánlatot tett, a kérdés az, hű marad-e a pártjához, amely karrierje során vörös szőnyeget gurított a lába elé és egészen a miniszterelnöki pozícióig repítette. Vagy kész saját lábra állni és megkeverni a lapokat a szlovákiai pártok között.
Pár perccel azután, hogy kiderült, Fico alkut ajánlott a párt elnöki posztjával kapcsolatban, érkezett a bejelentés: Pellegrini lemond alelnöki funkciójáról és távozik a Smerből. Ezt a sme.sk közölte a besztercebányai sajtótájékoztató után. Elmondása szerint ezzel a lépéssel szeretné megelőzni az elnöki székért folytatott hatalmi harcot. „Ez az egyik legnehezebb döntés, amit meghoztam a politikában” – jelentette ki a volt kormányfő.
Úgy véli, a Smer elvesztette régi fényét, és ideje a jövőre koncentrálni.
Megköszönte a párttagok támogatását, és elmondta, mindig büszkén fogja vállalni, hogy 20 évig a Smer politikusa volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 10. 12:00, szerda | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.