Hírek
2021. Február 09. 16:27, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: bratislava24.sk
Pozsony: Vége a hétvégi sorakozásoknak, a főváros állandó mintavételi helyszíneket nyit

Pozsony városa azután döntött így, hogy megnyitotta a hétköznap is működő állandó mobil-teszthelyiségeket. Matúš Vallo polgármester megelégelte a hétvégi állandó sorakozást, így új ötlettel állt elő.
Véleménye szerint nem fenntartható az önkéntesek ezreit leterhelő hétvégi tesztelés-sorozatok folytatása. Így ezentúl az embereknek nem kell hétvégéig várniuk egy-egy teszteredményre, a vizsgálatot elvégezhetik a hét bármelyik napján az újonnan felállított állandó mintavételi helyszíneken.
100 ezer teszt hetente
„Amennyiben idővel kiderülne, hogy a kapacitásaink nem elegendőek, úgy ismét az Egészségügyi Minisztériumhoz fordulnánk újabb mobil-mintavételi pontok létrehozása érdekében. Meggyőződésünk, hogy amennyiben az állam előírja a polgárok állandó tesztelését, úgy kötelessége bebiztosítani a teszteléshez való hozzáférést is,” magyarázta Vallo. Leszögezte, hogy a Városháza továbbra is hathatós segítséget nyújt a városrészek számára, főleg az iskolanyitással kapcsolatos szülőket, diákokat és tanárok érintő tesztelések megszervezésében.
A fővárosban jelenleg 31 mobil-mintavételi pontot tartanak fenn, ehhez jön a minisztérium által már aláírt következő 20 darab. „A kapacitásokat összevetve Pozsony városa így képes lesz a 100 ezer teszt/hét teljesítményre. Ez a szám lefedi azon lakosok számát, akiknek a következő hetekben a szabad mozgás szempontjából szükségük lesz az igazolásra,” tette hozzá Vallo. Az egyes városrészek már hetekkel ezelőtt jelezték, hogy szükség lesz a bővítésre.
A hétvégi tesztelés elhagyása és a mobil-mintavételi helyszínek kibővítése nagyban elősegítheti a tesztelések időbeosztását, így a lakosoknak többé nem kell hosszú sorokban tolonganiuk az egyes épületek előtt.
Egyértelmű szabályok az iskolák számára
A főpolgármester pozitívan értékeli a COVID-automata bevezetését. Ez a dokumentum egyfajta garancia lesz a kormány egyes lépéseinek áttekinthetőségét illetően, bár az még mindig nem világos, mi lesz a rossz járványügyi helyzetben lévő járások iskoláival. „Remélem többé nem fordul elő az a káosz, amivel az intézményvezetőknek már sokadszorra kellett szembenézniük,” zárta a városvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.