Hírek
2021. Szeptember 09. 18:32, csütörtök |
Világ
Forrás: cas.sk
Putyin Lukasenkát fogadta a Kremlben
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma fehérorosz kollégáját, Alekszandr Lukasenkát fogadta a moszkvai Kremlben. Lukasenkát továbbra sem ismeri el a nyugati világ nagy része.
A találkozón elsősorban a jövőben esedékes együttműködésekről esett szó, többek között egy közös szövetséggel kapcsolatos integrációs folyamatokról. A moszkvai fehérorosz nagykövet, Uladzimir Siamaska szerint egy nagyobb csomag aláírása esedékes a napokban, amely 28. a két ország által közösen összeállított programdokumentumot tartalmaz. Putyin és Lukasenka emellett az aktuális eseményekről is szót ejtettek, elsősorban az Afganisztánban kialakult helyzet aggasztja a két államfőt. A RIA Novosti hírügynökség arra is felhívta a figyelmet, hogy a két politikus legutóbb július 13-án találkozott Szentpéterváron, telefonos kapcsolat azonban folyamatosan van köztük.
A két ország már 1999 óta tárgyal az integrációs folyamatokról, 2019 és 2020 között pedig 31 téma került terítékre, elsősorban a gazdasági és a közigazgatási folyamatokat érintve. A szóban forgó dokumentumokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de Fehéroroszország lakossága a közelmúltban az integráció ellen is tüntetett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.