HÃrek
2020. December 21. 17:41, hétfő |
Tech
Forrás: GizmoChina
Rekord: Akár 35 napig is bÃrja egy töltéssel az új kÃnai okosóra
A Konka MicroLED technológiára épülÅ‘ okosórái kevésbé ismertek Közép-Európában, most azonban világhÃrre tett szert a kÃnai cég, ugyanis megalkottak egy olyan készüléket, amely akár 35 napig is bÃrja egy töltéssel.
A Konka a Samsunghoz hasonlóan a MicroLED technológiában látja a jövÅ‘t. Miközben a dél-koreai vállalat nemrég bejelentette, hogy piacra dobja az erre épülÅ‘ új tévéjét, a The Wallt, a hazánkban kevésbé ismert kínai gyártó, a Konka is ugyanebben a szegmensben szorgoskodott. Emellett egy olyan készülék érkezését is bejelentették, amely közelebb hozhatja az emberekhez a technológiát.
Li Hungtao, a kínai vállalat feje egy tech-konferencián jelentette be MicroLED-alapú okosóráját. A csodakütyü egy 2 colos mikrokristályos kijelzÅ‘vel és mindössze 0,12 milliméteres üveglappal rendelkezik, áll a GizmoChina beszámolójában. A géptestben működÅ‘ processzor mindössze 30 mikrométer nagyságú. A kijelzÅ‘ 1500 nites fényerÅ‘re képes, a DCI-P3 skálán pedig 143%-os eredményt ért el. Ami azonban mindenképp viszi a bankot, az a 35-napos működési idÅ‘, ennyit bír ki ugyanis a készülék egyetlen töltést követÅ‘en.
A MicroLED segítségével a kijelzÅ‘ nagyon nagy kontrasztarányt érhet el, a válaszidÅ‘ pedig olyan gyors lesz, mint az OLED paneleké. Azoknál viszont sokkal nagyobb a fényereje, és a működése is jóval stabilabb.
Árakról és piacra lépésrÅ‘l idejérÅ‘l egyelÅ‘re semmit nem tudni, de nem lennénk meglepve, ha ilyen paraméterekkel nem csak Kínában akarnák kitenni egy kütyüt a boltok polcaira.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.