HÃrek
2022. Július 27. 22:11, szerda |
Tech
Forrás: The Verge
SpaceX • Rekordszámú fellőtt rakéta
Még csak július van, de már megdöntötte tavalyi rekordját a SpaceX.
Elon Musk cége az utóbbi hónapokban nem túl gyakran szerepelt híreinkben, ami elsÅ‘sorban annak köszönhetÅ‘, hogy a fellövések hosszú sorozata ma már rutinműveletnek számít, az igazán nagy durranások majd késÅ‘bb, a Holdat, illetve a Marsot célba vevÅ‘ küldetésekkel jönnek majd el. Eközben azonban minden korábbi rekordot megdöntöttek, a tavalyi számot már most, júliusban sikerült meghaladni.
Legutóbb a cég nagy riválisa, a Boeing kapszulája indult végre útnak, ezalatt azonban a SpaceX egyre-másra küldte fel saját műholdjait, amelyek a lassan kiépülÅ‘ Starlink-hálózatot bÅ‘vítik folyamatosan tovább, egyre jobb lefedettséget és alacsonyabb késleltetést biztosítva a műholdas internetre vágyók számára. Maguk a fellövések szépen követik egymást a sorban, idén eddig különösebb fennakadásra sem került sor, ennek köszönhetÅ‘en pedig már most, július második felében, sikerült meghaladni a tavaly eredményt, azaz 31 fellövést, ami eddig rekordnak számított. Ez önmagában nem jelent túl nagy meglepetést, hiszen januárban egy igencsak ambiciózus, 52 startot felsoroló tervet közöltek a NASA illetékeseivel, akik akkor óvatosan fogalmaztak, mostanra azonban valószínűleg mérsékelték aggályaikat.
Mindenképpen jó hír a cég számára, hogy a rekordot már többnyire használt, korábban fellÅ‘tt Falcon 9 rakéták ismételt bevetésével tudták megdönteni, ezek a Block 5-változatok tehát a várakozásoknak megfelelÅ‘en szerepelnek. A NASA részérÅ‘l az év elején még azt emelték ki, hogy a két partner saját sikerének áldozata lehet, vagyis a túl gyakori fellövések a gondok elszaporodását eredményezhetik, viszont ez eddig nem következett be – igaz, a július 21-i rajt során le kellett állítani a visszaszámlálást, másnap azonban sikerült fellÅ‘ni a rakétát, amely ismét több Starlink-műholdat vitt magával. Ezek mellett a kereskedelmi és katonai partnerek adnak alkalmat további küldetések kialakítására, a NASA számára pedig az ISS megfelelÅ‘ kiszolgálása számít elsÅ‘dleges feladatnak, amit már a Crew Dragon kapszulákkal hajtanak végre.
Az év hátralévÅ‘ részében szintén heti rendszerességgel jön majd újabb fellövés, a fontosabb eseményekrÅ‘l mi is beszámolunk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.