HÃrek
2021. Március 26. 10:59, péntek |
Koronavírus
Forrás: Statisztikai Hivatal
Statisztikai Hivatal: Tavaly COVID-19-ben egyetlen gyermek sem halt meg
POZSONY, március 26. – A 2020-as évben Szlovákiában egyetlen kiskorú sem halt meg a koronavÃrus okozta COVID-19 betegségben. A betegség okozta halálesetek 85%-át a 65 év felettiek adják.
Mindez a Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adataiból derül ki, amely a lakosság tavalyi elhalálozási arányát vizsgálta. A COVID-19-cel összefüggÅ‘ halálesetek 15%-át a 15-64 év közötti lakosság adja. „A tavalyi év során a fiatalabb szenior-korosztályból, azaz a 64 és 75 év közötti lakosok közül összesen 1064-en váltak a vírus áldozatává, ami az összes haláleset egy negyedét teszi ki (26,6%),” derül ki a SH adataiból.
A legtöbb áldozat a 75+ korosztályból került ki, összesen 2351 idÅ‘s ember vesztette életét a COVID-19 betegség következtében. Ez a szám az összhalálesetek 58,7%-át jelenti. Ez annyit jelent, hogy 10-bÅ‘l minden hatodik áldozat a 75+ korosztályból került ki.
Az adatokból az is kiderült, hogy 100,000 lakosra 73 COVID-19-cel kapcsolatos haláleset jutott a 2020-as évben, míg az összes halálokot jegyzÅ‘ halálesetek száma 1082 fÅ‘ volt 100,000 lakosra. A COVID-19 halálesetek számának aránya a Trencséni kerületben volt a legmagasabb (96 fÅ‘/100,000), míg a Pozsonyi kerületben a legalacsonyabb. (48/100,000)
„Abszolút számokban mérve az Eperjesi kerület végzett a legrosszabbul, itt 711-en estek áldozatul a betegségnek, de ez érthetÅ‘ is, lévén, hogy a legnagyobb kerületrÅ‘l van szó. Legkevesebb halálos áldozatottal a Pozsonyi kerület áll az elsÅ‘ helyen, itt 326-an vesztették életüket 2020-ban,” írja a Statisztikai Hivatal. Tavaly több férfi hunyt el, mint nÅ‘. Az arány 52-48 volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.