Hírek
2021. Március 18. 13:16, csütörtök | Kzélet
Sulík: hogyan tovább?
Elmondta, ahogy érzi. A Rádio Expres kedvelt műsorvezetője, Braňo Závodský nem vesztegette az idejét, már egy nappal Sulík bejelentése után felhívta a liberális pártelnököt és a jövőről faggatta.
A döntés végleges?
„Annyi biztos, hogy nem leszek miniszter egy olyan kormányban, amelyet Igor Matovič vezet, ugyanis egyszerűen nem működik. Igor Matovič képtelen vezetni egy országot,” válaszolt a pártelnök arra a kérdésre, hogy a döntése végleges-e. Továbbá kiáll amellett a döntés mellett is, amellyel szembe állította a kormányfőt és az SAS pártot. Vagy az egyik megy, vagy a másik.
A kérdésre, hogy szerinte Matovič lemond-e, így válaszolt: „Ezt nem tudom megmondani, ez az ő döntése. Úgy lesz, ahogy végül dönt,” válaszolta. Hozzátette: neki sem volt egyszerű meghozni a döntést, mégis lemondott. Elmondása szerint akkor telt be a pohár, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszterelnök csak ront az ország helyzetén. „Ha nem megy, nem kell erőltetni,” ismételte. „Az, hogy valaki megnyerte a választásokat még nem jelenti azt, hogy bármit megtehet,” válaszolva arra az érvelésre, hogy végülis Matovič nyerte meg a választásokat. Példaként felhozta az orosz Sputnik V. vakcina vásárlását, amely szerinte a háta mögött zajlott. Arról, hogy jelenleg mi zajlik az OĽANO klubjában, sejtelme sincs.
A SAS részvételével történő kormányrekonstrukciót azonban továbbra jó megoldásnak tartja. Minden attól függ, mit mondanak a koalíciós partnerek. Sulík Eduard Heger pénzügyminisztert is el tudja képzelni potenciális kormányfőként. Azt sem tekinti problémának, hogy Matovič esetleges távozása után is a miniszterelnök marad az OLANO legerősebb embere és így klubszinten folytatódnának a konfliktusok kettejük között. „Nem, egyáltalán nem,” válaszolta Sulík arra a kérdésre, hogy gondja volna-e továbbra is együttműködni az Egyszerű Emberekkel. A pártelnök emlékeztetett, hogy a kormányfőnek jövő szerdáig van ideje dönteni, az előrehozott választásokat azonban elvből elveti. „Egy új kormányt akarunk a jelenlegi alapjain,” zárta Sulík.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.