2025. április 18, péntek - Andrea

Hírek

2020. Június 18. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: tasr

Sulík még a püspökökkel is megküzd, csak mehessünk boltba vasárnap

Sulík még a püspökökkel is megküzd, csak mehessünk boltba vasárnap

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter elfogadja, hogy a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) kiáll a vasárnapi boltzár mellett, elutasítja azonban, hogy megmondják az embereknek, hogy éljenek.

Sulík a püspöki konferencia szabad vasárnapok bevezetésére vonatkozó nyilatkozatára reagált ezzel. Hozzátette, érti, hogy a KBS számára ez fontos téma és része a filozófiájának, hiszen azt akarja, hogy az emberek vasárnap templomba járjanak.

„Az alapvető különbség, hogy én és az SaS soha nem javasolnánk a vasárnapi templomlátogatás betiltását, vagy nem kényszerítenénk senkit például arra, hogy ne vasárnap, hanem más napon menjen templomba” - jelentette ki Sulík.

A KBS nyilatkozata szerint a szabad vasárnap nemcsak lehetőséget adna a családoknak, hogy együtt lehessenek, hanem „egyúttal jelzés is lenne, hogy megértettük, mennyire fontos az is, hogy egy kicsit megpihenjen a természet”. A püspöki konferencia szerint nem lenne szabad elszalasztani a most kínálkozó alkalmat. „

Halljuk meg a hangját azoknak is, akiknek nincs politikai vagy gazdasági erejük, főleg a boltokban dolgozó anyák hangját: legalább egy napot a gyerekeikkel szeretnének tölteni. Adjuk meg nekik azt a szabadságot, hogy a családjukkal lehessenek” - írta a püspöki kar, hozzátéve, hogy a szabad vasárnap intézménye jól működik a modern országokban.

Az üzletek a koronavírus-járvány kezdete óta zárva vannak vasárnap az országban.

Címkék: boltzár, sulík

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport

NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás

A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.

2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ

Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában

Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.

2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet

PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért

Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.

2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet

Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését

Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.