Hírek
2022. Január 08. 14:13, szombat |
Világ
Forrás: BBC.com
Svédország: Életet mentett egy drón
Az eset Svédországban történt, ahol már egy ideje komoly tesztelés zajlik a vészhelyzeti robotrepülőgépes csomagszállítás terén. A projekt során megmenekült egy emberi élet.
A skandináv államban a szolgáltatás az Everdrone nevű cégnek köszönhetően valósult meg. A társaság pilóta nélküli légi járműve a svéd hatóságokkal együttműködve defibrillátort szállít a veszélyhelyzetekben a megadott koordinátákra. Az Emergency Medical Aerial Delivery-System (EMADE) nevű rendszer most bizonyított, ugyanis egy véletlenül a helyszínen tartózkodó orvosnak is köszönhetően sikerült megmenteni egy 71 éves férfi életét. Az esetről az Everdrone számolt be.
A trollhättani férfi december 9-én takarította a háza előtt a havat, amikor leállt a szíve. A beérkezett segélyhívás után a diszpécser az EMADE drónt küldte a helyszínre, a szállított automata külső defibrillátort (AED) pedig egy éppen munkába igyekvő orvos sikeresen alkalmazta az elsősegélynyújtást követően. A robotrepülőgép mindössze 3 perc alatt ért ki a megadott címre. Az orvos az autójából látta, hogy a férfi a földön feküdt és egy másik járókelő hívta a segélyvonalat.
Ez volt az első alkalom, hogy a rendszer megmentette valakinek az életét. Korábban négy hónapon át tesztelték az EMADE-t, 11 alkalommal szállították ki a defibrillátort és ebből hétszer gyorsabban ért ki a helyszínre a pilóta nélküli légi jármű, mint a mentőautó. Becslések alapján Európában évente 275 000, míg az Amerikai Egyesült Államokban évente 350 000 embernek áll le a szíve. Az esetek 70 százaléka az érintettek otthonában történik, a túlélési esély az eset után minden perccel 7-10 százalékkal csökken.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.