Hírek
2021. Január 26. 13:47, kedd | Kzélet
Szétesőben Kotleba pártja
POZSONY, január 26. – Az ĽSNS pártból kilépett Milan Uhrík EP-képviselő, valamint Milan Mazurek, Ondrej Ďurica, Miroslav Suja, Eduard Kočiš és Miroslav Urban parlamenti képviselők.
Az ellenzéki párt politikusai azután döntöttek így, hogy a Közgyűlés a tudtuk nélkül különleges jogosítványokkal ruházta fel a pártelnököt. Uhrík szerint azonban a távozók közül senki nem vonul vissza a politikától. „Az alapszabály módosítását követően most már egyetlen tagnak sem lesz esélye beleszólni a párt működésébe és irányvonalába,” nyilatkozta Uhrík.
Elmondása szerint a Kotleba kezébe tömörülő teljes hatalmat a tudtuk nélkül szavazta meg a párt tagjainak egy kiválasztott csoportja. „Tiszteletben tartom, ha egy néppártból egyszemélyes projektet csináltak, de mivel én csapatjátékos vagyok, ez nem fér bele az értékrendembe,” tette hozzá az EP-képviselő. Uhríkhoz így csatlakozott még öt parlamenti képviselő, akik szintén „nem akarnak részt venni a párt új működési rendszerében”. A politikus megköszönte Kotlebának az eddigi együttműködést és a lehetőséget. „A közös utunk azonban itt véget ér. A véleményünk egy párt működéséről merőben eltérő lett. Ahelyett, hogy bármilyen belső konfliktust gerjesztenék, úgy gondolom a helyes az, ha inkább a magam útján megyek tovább,” mondta.
Ďurica közben a TASR-nek megerősítette, hogy az öt képviselő elhagyja a párt parlamenti frakcióját, amely így 14-ről 9 főre zsugorodik. A házszabály szerint egy klubnak nyolc taggal kell rendelkeznie, különben beszüntetik a működését. Amennyiben tehát még ketten elhagyják a fasiszta párt klubját, úgy az nem működhet tovább. A pártból távozók egyelőre nem fűztek megjegyzést a politikai jövőjükhöz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.