Hírek
2021. Március 24. 14:23, szerda |
Kzélet
Forrás: cas.sk
Szlovákiának eggyel kevesebb minisztere van: Ivan Korčok is lemond!
Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter és Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter március 23-án, kedden, együtt jelentették be Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnöknek, hogy mindketten lemondanak.
Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője tájékoztatott erről, hozzátéve, hogy mindkét miniszter lemondását március 25-én, 14:00 órakor, Zuzana Čaputová államfő elfogadja.
Tekintettel arra, hogy Korčok jelenleg Brüsszelben tartózkodik, írásban értesítette a kormányfőt a lemondásáról, és írásban búcsúzott el a kollégáitól is. "Megtiszteltetés volt önökkel együtt dolgozni, kollégaként megismerni önöket. A politika olyan helyzeteket is hoz, mint a mai, amikor több kollégával együtt távozunk a kormányból. Kérem önöket, alakuljon a belpolitika bárhogyan, tegyenek meg mindent, hogy a kormány programján belül a kül- és európai politika területén tartsuk magunkat ahhoz, amit megígértünk," üzente Korčok a kormánytagoknak.
Az SaS már korábban jelezte, hogy szerdáig ad ultimátumot Igor Matovičnak a lemondásra. Az SaS elnöke, Richard Sulík, már kedden benyújtotta lemondását. Tette ezt azután, hogy Igor Matovič vasárnap, március 21-én kijelentette: hajlandó lemondani a miniszterelnöki posztról, de a kormány tagja akar maradni. Ezt több feltételhez is kötötte, többek között Richard Sulík, gazdasági miniszter távozásához.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.