Hírek
2023. Augusztus 20. 15:10, vasárnap |
Kzélet
Forrás: tasr
Tavaly 17 embert mart meg kígyó, több esetben vipera volt a tettes
A marás után röviddel sápadtság, gyengeség, izzadás, vérnyomásesés vagy felgyorsult pulzus jellemző.
A Pozsonyi Egyetemi Kórház Országos Toxikológiai Információs Központja (NTIC) tavaly 17 kígyómarást regisztrált. Ebből négy esetben a keresztes vipera volt a “tettes”, az egyetlen mérgező kígyó Szlovákiában, nyilatkozta a toxikológiai központ helyettes vezetője, Blažena Cagáňová.
A siklók tavaly nyolc embert martak meg, a toxikológiai központ szerint öt esetben nem sikerült a kígyót azonosítani. „2023. július 24-ig 18 kígyómarást regisztráltunk, ebből négyet vipera, hatot sikló okozott, nyolc esetben pedig a kígyót nem sikerült azonosítani” – tette hozzá a toxikológus.
Az NTIC szerint a marást követően gyakran látható a fogak nyoma, enyhe, fájdalmas duzzanat általában az első néhány órában jelentkezik. ,,A fájdalom továbbterjedhet az egész végtagra vagy törzsre, többnyire 48-72 óra elteltével. 24 óra elteltével a duzzanat általában kék színűre változik” – írják a központ honlapján. Előfordulhatnak még hólyagok és véraláfutások, vagy a nyirokcsomók megnagyobbodása is.
A marás után röviddel sápadtság, gyengeség, izzadás, vérnyomásesés vagy felgyorsult pulzus jellemző. Kísérő jelenség lehet még sokk, hányás, hasmenés vagy megnövekedett testhőmérséklet. A szakemberek szerint a tünetek sokfélesége függ a szervezetbe jutott méreg mennyiségétől, a marás helyétől, az érintett egészségi állapotától vagy az elsősegélynyújtás módjától. Az érintett személy túlzott fizikai aktivitása vagy a pánik, félelem súlyosbíthatja a tüneteket.
A kígyómarás után a személyt először meg kell nyugtatni, és ülő vagy fekvő helyzetbe kell helyezni. Az érintett testrészt rögzíteni kell, hogy a többi testrészbe lassabban kerüljön a méreg. A sebet óvatosan megtisztíthatjuk, de ne kezeljük. Kiégetni, kivágni szigorúan tilos, nem ajánlott a mérget kiszívni, valamint szorítót, jeget tenni a sebre. ,,Minden esetben a lehető leghamarabb orvoshoz kell fordulni – hangsúlyozta a toxikológiai központ.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.