Hírek
2023. Január 31. 21:57, kedd |
Kzélet
Forrás: tasr
Tegnap volt a biziosztás, félévi szünet mégsem lesz
Az idei félévi bizonyítványosztás után a diákok rendhagyó módon már félévi szünet nélkül folytatják tanulmányaikat.
Kedden több mint 717 000 általános és középiskolás diák kapta meg a félévi értékelését. 64 000 kiselsős most kap először bizonyítványt. A bizonyítványt 2344 általános iskola és 872 középiskola diákjainak adták át a tanárok – tájékoztatott a Szlovák Köztársaság Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériumának kommunikációs és marketing osztálya.
„A féléves értékelés kivonata nem minősül közokiratnak. A tanuló vagy annak törvényes képviselője, illetve az intézmény képviselőjének írásbeli kérelme alapján azonban az iskola féléves bizonyítványt is kiállíthat a tanulónak” – közölte az Oktatási Minisztérium.
Idén a bizonyítványosztás után már nem lesz egynapos félévi szünet, így a diákok gyakorlatilag megszakítás nélkül kezdik el a tanév második felét. A pozsonyi, nyitrai és nagyszombati megye iskolásai legközelebb február 20-án vakációzhatnak, amikor megkezdődik számukra az egyhetes tavaszi szünet. Besztercebánya, Zsolna és Trencsén megye diákjai február 27. és március 3. között élvezhetik a szünidőt. Végül március 6. és 10. között a kassai és az eperjesi megye diákjai élvezhetik a tavaszi szünetet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.