Hírek
2020. Október 29. 20:03, csütörtök |
Világ
Forrás: HVG
Terrortámadás egy nizzai templomban, három halott
Késelős támadás történt a nizzai Notre-Dame templomnál, amely során a támadó két embert megölt, egy harmadikat pedig súlyosan megsebesített – tudatta város polgármestere, Christian Estrosi.
Később a rendőrség megerősítette a sajtónak, hogy a harmadik sebesült is belehalt sérüléseibe. Franciaországban a legmagasabb szintű terrorkészültség lépett érvénybe. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint az egyik női áldozatot lefejezték (erről a Le Monde azt írta, elvágták a torkát), továbbá a polgármester elmondása szerint a bazilikában talált áldozattal hasonlóan végeztek, mint a Párizs elővárosában október 16-án meggyilkolt tanárral, Samuel Patyval. A Le Monde szerint egy női és egy férfi áldozatot a bazilikában ölt meg a támadó, a harmadik, szintén női áldozatra pedig a bazilika előtti bárban támadott az elkövető. Egy francia hírportál videóján látszik a nizzai rendőrök akciója.
Az elkövetőt a rendőrség előbb meglőtte, őrizetbe vette, elsősegélyben részesítette, majd pedig egy kórházi intenzív osztályra szállította. A nizzai polgármester megerősítette, hogy terrortámadásról van szó, beszámolója szerint a tettes az „allah akbar” kifejezést kiáltozta. A polgármester úgy véli, az iszlamo-fasizmus szedi az áldozatait. Gérald Darmarin francia belügyminiszter a Twitteren jelentette be, hogy válságértekezletet hív össze. Emmanuel Macron államfő hamarosan a városba érkezik. Egy 47 éves tanárt, Samuel Patyt október 16-án Párizsban gyilkolt meg és fejezett le egy 18 éves csecsen iszlamista, amiért a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A rendőrség agyonlőtte az elkövetőt, aki semmilyen kapcsolatban nem állt sem a tanárral, sem az iskolával. Tizenhat embert őrizetbe vettek az ügyben, olyan embereket, akik segíthették, bujtogathatták az elkövetőt. Hét ember ellen vádat is emeltek. Nizzában 2016. július 14-én nyolcvanhat ember halálát okozta egy 31 éves tunéziai férfi, aki kamionnal hajtott bele a tömegbe a város zsúfolt tengerparti sétányán. A terrortámadás elkövetőjét lelőtték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.