Hírek
2020. Július 28. 14:00, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Tokió 2020: nézők nélkül is lehet olimpia?
Nézők nélkül is meg lehet rendezni a jövő évre halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát - írja az MTI a japán Liberális Demokrata Párt egyik politikusára hivatkozva.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság egyformán kifejezte reményét, hogy a szurkolók ott lehetnek majd a lelátókon, ugyanakkor vezető tisztségviselők mindkét fél részéről elismerték, a koronavírus-járvány alakulásnak függvényében előfordulhat, hogy az érdeklődőket mégsem engedhetik majd be a versenyhelyszínekre, vagy legalábbis korlátozásokra kerülhet sor.
A Jiji Press hírügynökség - amint arról az olimpiai hírekkel foglalkozó insidethegames.biz oldal beszámol - a kormányzópárt politikusát idézve azt írta, a játékokat mindenképpen meg kell rendezni, még akkor is, ha zárt kapuk mögött zajlanak majd a versenyek.
"Lehetetlen teljesen megszabadulni a koronavírustól és úgy megrendezni az olimpiát. Igyekszünk a koronavírussal együtt kezelni a játékokat" - mondta.
Az idézett politikus állítólag javaslatot tett például arra, hogy a megnyitón a résztvevő országokat egy-egy sportoló képviselje ahelyett, hogy nagy létszámú küldöttségek vonulnának be a stadionba.
A szervezők a közelmúltban arról számoltak be, hogy több forgatókönyvvel készülnek, és ugyanezt erősítette meg Thomas Bach NOB-elnök a múlt héten, egy évvel a tervezett rajt előtt.
"Mindent számításba kell vennünk, hogy mi történhet, mi fordulhat elő. Egy alapelvet állítottunk fel, ami mindent megelőz. A prioritás az, hogy az olimpiarendezésnél odafigyelünk az összes résztvevő egészségére, annak megóvására" - hangsúlyozta, hozzátéve: ebből az alapelvből kiindulva készülnek a forgatókönyvek.
"Jól elő akarjuk készíteni az olimpiát, majd az adott időben jelentkező válság körülményeihez igazítjuk a lebonyolítást, miközben mindenki számára biztosítjuk, hogy átélje a játékok szellemiségét, mert ez az, ami annyira egyedivé teszi, ez az, amivel egyesíti az egész világot" - fogalmazott Thomas Bach.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 09. 10:46, hétfő | Sport
Sinner nyerte a US Open-t
Ebben az évezredben csak a svájci Roger Federernek és a szerb Novak Djokovicnak sikerült mindkét keménypályás Grand Slam-tornát megnyernie ugyanabban a szezonban.
2024. Szeptember 03. 10:35, kedd | Sport
A szlovák jégkorong-válogatott kijutott a 2026-os téli olimpiára
Ez lesz a hetedik alkalom, hogy a szlovák jégkorongozók részt vesznek téli olimpián.
2024. Augusztus 27. 18:12, kedd | Sport
Különleges díjat kap Ronaldo az UEFA-tól a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményéért
Ronaldo tartja a rekordot a Bajnokok Ligájában, 183 mérkőzésen összesen 140 gólt szerzett a Manchester United, a Real Madrid és a torinói Juventus színeiben.