HÃrek
2020. November 09. 19:47, hétfő |
Top10
Forrás: IGN Hungary
TOP1O: SzÃnészek, akik Depp helyett eljátszhatják Gellert Grindelwald szerepét
A hétvégén robbant a bomba, Johnny Deppnek ki kellett szállnia a J.K. Rowling-féle Harry Potter előzményfilmjeiből, a Legendás Lények-sorozatból. Az ok?
Johnny Depp november 6-án jelentette be, hogy elveszítette a pert a The Sun brit napilap ellen, aki feleségverÅ‘nek nevezte a színészt. A bíróság ugyanis a meglévÅ‘ bizonyítékok alapján helytállónak ítélte az Amber Hearddel való zajos vádaskodásaik alatt történtek megnevezését.
A stúdió – amellett, hogy jövÅ‘ novemberrÅ‘l 2022 nyarára ütemezte át a harmadik Legendás állatok-film premierjét – megígérte, hogy új színészt keresnek a szerepre, ráadásul a The Wrap úgy tudja, hogy Depp távozása túlzottan nem befolyásolja a harmadik rész munkálatait (mármint a premierdátum módosításán túl, amire természetesen a koronavírus-járvány is legalább ugyanakkora hatással lehetett), és egyetlen jelenetet sem kell majd újraforgatni. Mindenesetre adott a kérdés, hogy ki válthatja Deppet ebben a nehéz sorsú, a Harry Potter-filmek sikeréhez felérni képtelen filmsorozatban. Az IGN magyar leányoldala pedig úgy döntött, hogy galériába szedi javaslatait, abból is tízet – állítólag nem volt egyszerű dolguk, Deppet ugyanis nem lesz könnyű pótolni:
Colin Farrell
A legkézenfekvÅ‘bb megoldás: hozzák csak vissza a karakter elÅ‘zÅ‘ mását, mondhatni álruháját, Percival Gravest, vele együtt pedig Colin Farrellt is. No nem mintha a színész unatkozna, elvégre most is a The Batmannel van elfoglalva.
Adam Driver
A Skywalkerek tavaly (elvileg) leköszöntek, velük együtt Kylo Ren is, és bár Adam Driver nem biztos, hogy máris visszavágyik a blockbusterek világába, azért a harmincas évei végén mégsem dönthet úgy senki sem, hogy innentÅ‘l csak és kizárólag független, szerzÅ‘i filmekben vagy komoly drámákban kívánja folytatni. Adjon neki valaki egy fénykar... vagyis varázspálcát!
Matt Smith
Gonosz arcú figurát akartok, ráadásul azt is egy angol színész képében? Hát tessék, képzeljétek csak el Grindelwaldot az egykori Doki fizimiskájában, mindezt annak tudatában, hogy a színésznek még mindig alig volt lehetÅ‘sége bizonyítani nagy költségvetésű, tényleg jól sikerült filmekben – és most senki se merjen elÅ‘hozakodni a Terminátor: Genisysszel, ha lehet. Szóval eljött Matt Smith ideje?
Mads Mikkelsen
A dán színészt évrÅ‘l évre újra felfedezi magának Hollywood (sÅ‘t, 2019-ben a játékipar is így tett a Death Stranding jóvoltából), hogy elÅ‘bb a Star Wars, majd aztán a Marvel Moziverzum berkeiben is tiszteletét tegye, igaz, egyelÅ‘re semelyikben sem túlontúl fontos szerepben. Jóllehet, a Doctor Strange-ben Mads Mikkelsen igenis megmutatta gonosz mivoltát, ahogy a Casino Royale-ban is, ez utóbbiban talán sokkalta hatásosabban is.
Tom Hiddleston
Ha nem lesz belÅ‘le James Bond, hát akkor jó lesz Grindelwaldnak is! Ne kelljen most külön részleteznünk, mi mindent köszönhet Tom Hiddleston MCU-béli, hol tenyérbemászó, hol módfelett karizmatikus, hol nem is annyira gonosz figurájának, Lokinak, ahogy azt se, mennyire adná magát, hogy mindezen tudását egy másik nagy franchise-ban is továbbkamatoztassa.
Benedict Cumberbatch
Talán fiatal Pitonnak még kiválóbb lenne (mondjuk lehet, hogy Tom Hiddleston is), már csak azért is, hiszen a Simpson családban is hangját adta a karakternek, és nem is biztos, hogy az MCU-ban rá váró feladatai (a Doctor Strange folytatása, illetve a Pókember 3-ban való szereplése) mellett olyan simán beleférne ez is mindennapjaiba, a kérdés akkor is adott: angol színész létére hogy a fenébe maradhatott ki idáig Benedict Cumberbatch a varázslóÅ‘rületbÅ‘l?
Robert Downey Jr.
Az MCU-s éveknek vége, igaz, visszavárja Å‘t a Sherlock Holmes harmadik része is, még ha rendezÅ‘je, Dexter Fletcher (Rocketman) szerint egyáltalán nem biztos, hogy ebbÅ‘l egyhamar tényleg lesz valami. Így hát mókás lenne, ha Robert Downey Jr. egy másik gigafranchise-ban folytatná és járulna hozzá nevével annak pénzügyi sikeréhez, ráadásképp immár nem is a jók oldalán.
James McAvoy
Kinézetében passzolna Depphez? Dehogy, amúgy meg mintha eddig bárki passzolt volna! EttÅ‘l még Å‘rült nagy móka lenne a Széttörve és az Üveg ezerarcú gonoszát, a skót James McAvoyt látni és hallani a továbbiakban? Hát persze!
Keanu Reeves
Ha van némi humoruk – és eszük – ott a Warnernél, most azonnal bejelentik Keanu Reeves csatlakozását, még mielÅ‘tt végképp kínossá válna mindenhová Å‘t beszuszakolni. Na jó, lapozzunk.
Tilda Swinton
Na erre varrjatok gombot! A Snowpiercer eredetileg férfiként elképzelt figurája, valamint a Sóhajok feldolgozásában virított maszkja után szinte nyilvánvaló, hogy Tilda Swintonnak kell odaadni a szerepet, nemde?
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.