HÃrek
2022. Szeptember 02. 12:42, péntek |
Tech
Forrás: Jeremy Thomas Photo • Unsplash
Tudomány • Szén-dioxidot talált a James Webb-űrtávcső
Múltkori cikkünkben már beszámoltunk róla, milyen mérföldkÅ‘ volt az emberiség történetében a James Webb pályára állÃtása, a szerkezet pedig újabb hatalmas felfedezéssel örvendeztette meg az űrkutatókat.
A James Webb hosszas késlekedés után nemrég rajtolt el, azóta pedig már az elsÅ‘ képek is befutottak, korábban nem látott részletességgel mutatva meg nekünk az Univerzum egyes régióit. Most egy nagyobb exobolygó volt a célkeresztben, a vizsgálat során pedig elsÅ‘ alkalommal sikerült kimutatni a szén-dioxid jelenlétét.
A NASA hivatalos közleményében arról olvashatunk, hogy a WASP-39b névre keresztelt exobolygót vették közelebbrÅ‘l szemügyre az új eszköz segítségével, amely 2011-es kimutatása óta szerepel katalógusunkban. Ez egy meglehetÅ‘sen nagy gázóriás, amely méretét tekintve a Jupitert is meghaladja, a tömeg kapcsán viszont inkább a Szaturnuszhoz hasonlítható. A magas, 900 Celsius-fokos hÅ‘mérsékletet mutató bolygó nagyon közel kering saját csillagához, azt mindössze 4 nap alatt kerüli meg, az eredeti regisztráció óta pedig (a Hubble és a Spitzer bevetésével) már a vízpára, valamint a nátrium és a kálium jelenlétét is sikerült kimutatni a helyszínen.
A James Webb a korábbi adatokat az infravörös tartományban páratlan részletességű eredményekkel egészítette ki, a csillag elÅ‘tti áthaladás periódusában figyelve meg a bolygót. Ennek során a kutatók a beérkezÅ‘ fényben jelentkezÅ‘ változásokat veszik tüzetesebben szemügyre, felmérve a légkör fÅ‘bb összetevÅ‘it, most elÅ‘ször igazolva vissza a szén-dioxid jelenlétét. A szóban forgó gázóriás esetében persze ez nem sokat jelent az élet esetleges kimutatása szempontjából, viszont a friss eredmény komolyan felveti annak lehetÅ‘ségét, hogy ezt késÅ‘bb a jóval kisebb, szilárd felszínnel rendelkezÅ‘ égitestek esetében is sikerül majd megismételni. Az elkövetkezÅ‘ évtizedben számos másik bolygót figyelnek majd meg hasonló úton, így erre bÅ‘ven lesz alkalom.
A mostani szakaszban két másik exobolygót is megvizsgálnak, a pontos eredményeket az Early Release Science program keretében teszik majd közzé.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.