Immár hét éve szolgál a nyitrai járásbeli Zsitvaújfalun (Nová Ves nad Žitavou). A felettébb közkedvelt lelkiatya teológiából szerzett diplomát és szociológiából doktorált. Kórházi tapasztalatairól a Čas-nak mesélt. Ľubor atya karácsony óta önkéntesként segítkezik az első vonalban, a nyitrai kórház COVID osztályán. Mosdatja a betegeket, kiosztja a gyógyszereket, fertőtlenít és segít a holttestek körül is. A pácienseknek igyekszik lelki támaszt is nyújtani, imádkozik ágyaik mellett. „Úgy gondoltam, sajnálnám, ha egész ünnepek alatt a plébánián ülnék a kanapén, karácsonyi énekeket hallgatnék és majonézes salátával tömném magam, miközben az embereknek segítségre van szüksége. Nem hagyhattam annyiban“ – mondta, s hozzátette, édesanyjával csak videóbeszélgetésen keresztül vette fel Szenteste a kapcsolatot. A kórházban 12 órás műszakokban önkénteskedett, egyszer éjjel, másszor nap közben.

„A karácsonyi ünnepek kezdete valóban nagyon nehéz volt – a kórházi dolgozók legnagyobb része hiányzott. Sok orvos, nővér és gyorsmentős megfertőződött. Sírhatnékom volt, mikor láttam. Nem volt ember. Az a pár, aki a kórházban maradt, dolgozott és összeesett a fáradtságtól“ – mesélt az átéltekről az önzetlen plébános. „Segítettem a betegeket emelni, mosdatni, fertőtleníteni a műszereket, készülékeket, termeket, hordtam az egészségügyi eszközöket és gyógyszereket a raktárakból, a mintákat a laborba, ételt is hordtam szét. Sajnos holttestekkel is segítenem kellett. Zsákba csomagolni őket, elvinni őket a patológiára. Nehéz volt“ – mondta Ľubor és egyúttal megköszönte minden orvosnak, mentősnek, nővérnek és takarítónőnek. „Megérdemlik a tiszteletünket!“ – hangsúlyozta Ľubor atya.
„Első nap, amikor a katonák megérkeztek, tisztán emlékszem, mit mondott egyikőjük, amikor először vette magára az overált és segített az egyik betegnek, aki lélegeztetőgépen volt. A valamivel több, mint negyven éves katona azt mondta: nem voltam még háborúban, de eddig ez a legnehezebb élmény, amit a katonaságon átéltem...“ – mesélte a plébános.

Elmondása szerint többször találkozott már a kórházi ágyakon olyanokkal, akiket személyesen ismert. Igyekszik nekik nem csak mint egészségügyi önkéntes, hanem mint lelkész is segíteni. „Természetesen imával is szeretnék nekik segíteni. Szerettem volna abba az épületbe elhozni Istent... Mivel a kórházban nem engedélyezettek a látogatások, szerettem volna összekapcsolni a bent fekvőket a külvilággal. Szerettem volna ott lenni a haldoklók mellett is. A családjuk helyett, a szeretteik helyett, hogy ne egyedül haljanak meg“ – mondta az ottani munkával kapcsolatban. „Úgy gondolom, erős gyomrom van. Plébánosként sokszor találkozok szenvedéssel, fájdalommal, betegséggel, halállal. Más emberek szenvedése és halála a hivatásomhoz tartozik.

A legmegrázóbb élményeket nem a kórházon belül, hanem a kórházon kívül szereztem azoktól az emberektől, akik nem hiszik, hogy a halál valós és a helyzet tényleg komoly. Tényleg közeli családtagnak kell ahhoz meghalnia, hogy végre észrevegyük, mi történik körülöttünk? Nem fenyegetőzök, csak arra kérek mindenkit, hogy legyünk felelősségteljesek, amíg nem késő. És hogy tudják, minden egyes alkalommal elmegyek tesztre, ahányszor csak lehet. Már be is lettem oltva. Kérlek, csatlakozzatok ti is“ – szólítja fel Ľubor plébános az embereket.