Hírek
2021. November 22. 19:46, hétfő |
Világ
Forrás: Natural History Museum
Új dinoszauruszfajt regisztráltak
A leletet már évtizedekkel korábban megtalálták, a vizsgálat során azonban kiderült, hogy bizonyos dolgokban különbözik rokonaitól, így új fajként azonosították.
A dinoszauruszok kora továbbra is tartogat komoly meglepetéseket számunkra, legutóbb például arról írtunk, hogy nagyobb emlősök is éltek akkoriban. Most egy meglehetősen egyedülálló tanulmányról számolhatunk be, ugyanis a jóval korábban megtalált csontok alapján azonosítottak be egy újabb fajt.
A londoni Natural History Museum hivatalos oldalán tették közzé a bejelentést, amelyben a Brighstoneus simmondsi beazonosításáról írnak, mégpedig a Wight-szigeten eredetileg 1978-ban megtalált leletek ismételt vizsgálata eredményeként. A kora kréta (alsó kréta) korszakában élt állatok maradványait eredetileg két másik, hozzájuk közel álló faj csontjaiként regisztrálták, a nemrég újból elvégzett munka alapján azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyjából 125 millió éves példányok kerekebb és hosszabb orral rendelkeztek, a hosszabb állkapocs pedig több (összesen 28) fognak adott helyet, így megalapozottá vált az újabb faj elhatárolása és annak körülírása.
A sziget területén elsősorban az Iguanodontia csoportjába tartozó nemek (Iguanodon és Mantellisaurus atherfieldensis) leleteit azonosították be, a most elvégzett kutatás eredetileg szintén ezen növényevő dinoszauruszok további vizsgálatára irányult. A munkába bevont kisebb csontokat akkor még az első, a nagyobb példányokat pedig a második kategóriába sorolták, viszont az eredményekből azt a következtetést vonták le, hogy egy némileg eltérő állatról van szó, amely 8 méter hosszú volt, nagyjából 1 tonnás súllyal. A fogak a rágás folyamatát segítették, erre valószínűleg azért volt szükség, mert hiányoztak a virágzó növények, így a keményebb (rágósabb) eledelt kellett legtöbbször elfogyasztani. Az is kiderült, hogy ezen csontok mintegy 4 millió évvel idősebbek, mint a Mantellisaurus-leletek, a nagy különbség pedig eleve azt sugallta, hogy ezen állatok nem voltak pontosan azonosak.
A kutatást elvégző professzor azt emelte ki, hogy a diverzitás ezen a területen is jóval nagyobb volt, mint azt eddig gondoltuk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.