2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2020. Június 30. 14:00, kedd | Világ
Forrás: Index

Új, emberre is veszélyes sertésinfluenzát azonosítottak Kínában

Új, emberre is veszélyes sertésinfluenzát azonosítottak Kínában

Új típusú, az emberre is veszélyes sertésinfluenzát azonosítottak kínai kutatók a PNAS tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

Az újónnan azonosított G4 vírus a H1N1 törzsből származik, amely 2009-ben okozott világjárványt. A kutatók attól tartanak, hogy ez az új vírus is képes lehet arra, hogy egy nagyobb, rosszabb esetben akár világjárványt idézzen elő.

A kutatás során 2011 és 2018 között 30 ezer sertés orrából vettek mintát 10 kínai tartomány vágóhídjain, és egy állatkórházban, majd 179 esetben sikerült a sertésinfluenza-vírust izolálni. Többségük az új típusú vírus volt, ami 2016 óta lehet domináns az állományban.

A G4 a kísérletek szerint erősen fertőző és az emberi sejtekben is képes replikálódni. A vágóhídon dolgozó embereknél végzett vizsgálatok alapján tízből egy dolgozó már átesett a betegségen, szervezetük antitestet termel. További tesztek alapján úgy vélik, hogy a lakosság 4,4 százaléka is találkozott már a betegséggel.

A vírus tehát képes arra, hogy állatról emberre terjedjen, arra vonatkozóan azonban nincs adat hogy emberről emberre is terjedne. A kutatók viszont attól tartanak, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezhet.A tanulmány szerint ugyanis a vírus képes a nagymértékű alkalmazkodásra.

Minderre tekintettel a kutatók azt javasolják, hogy minél előbb vezessenek be a vágóhidakon olyan biztonsági intézkedéseket, amelyek meggátolhatják egy nagyobb járvány kialakulását.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 07. 17:16, hétfő | Világ

Fico: Szlovákia feltétel nélkül támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz

Ugyanakkor Fico szerint Szlovákia részt fog venni minden olyan békekonferencián, amelynek célja az Ukrajna és Oroszország közötti háború befejezése.

2024. Szeptember 30. 11:56, hétfő | Világ

Dél-Korea energetikai együttműködési megállapodást írt alá Szlovákiával

Dél-Korea felajánlotta együttműködését az új atomerőmű-blokk projektjében.

2024. Szeptember 23. 13:25, hétfő | Világ

XTB: A kávé ára meghaladta az eddigi maximumot

A vállalat szerint a kávé árának emelkedésében a legnagyobb szerepet az időjárás és annak a kávé termelésére való hatása játssza.

2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ

Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”

Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.