HÃrek
2020. November 18. 22:04, szerda |
Tech
Forrás: IGN
Új koronavÃrus-funkciók a Google Térképen
A változás az elkövetkezÅ‘ hetekben lesz várható. A Google térkép nemrég már egy olyan frissÃtést kapott, amely kifejezetten a koronavÃrus-fertÅ‘zések arányát mutatja.
Ehhez kapcsolódik az az új frissítés is, amely nemsokára elérhetÅ‘ lesz androidos eszközök, illetve iPhone és iPad használók számára is. Ez az újdonság még több információt kínál majd a pandémia helyi alakulásáról, beleértve az adott területen regisztrált eddigi összes megbetegedést, valamint a helyi hatóságok koronavírussal kapcsolatos információs oldalait, tájékoztat a Hvg.
A Google a közeledÅ‘ ünnepek miatt készítette az update-et, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek alatt családlátogatásra készülnek. Így már az utazás elÅ‘tt tájékozódhatnak a helyi irányelvekrÅ‘l, a mintavételi pontokról és korlátozásokról. A másik újdonság is az utazások számának emelkedésére kíván reagálni. A tömegközlekedés esetében például mostantól valós idejű képet kapunk az adott járatok zsúfoltságáról vagy éppen alacsony utazószámáról, így segítve a megfelelÅ‘ idÅ‘szak kiválasztását az utazáshoz. A Google Térkép felhasználóinak visszajelzései alapján lesz követhetÅ‘, hogy mennyire telt meg az adott autóbusz, vonat vagy egyes városokban a metró, amellyel utazni kívánnak. Az elmúlt hónapokban több frissítés is elérhetÅ‘ lett a Google térképes szolgáltatásainak keretein belül. Többek között megváltoztatták a közúti forgalmat megbecsülÅ‘ algoritmust is, a járvány miatt ugyanis sok helyen kevesebben vannak az utakon, de emiatt készítettek néhány új funkciót a kerékpárosok számára is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.