Hírek
2023. Február 13. 10:00, hétfő |
Kzélet
Forrás: tasr
Visszatértek a szlovák mentők a törökországi misszióból
A török-szír határ környékét múlt hétfőn sújtó hatalmas földrengés már több mint 33 000 ezer emberéletet követelt.
Vasárnap délután landolt a szlovák mentőcsapat gépe, amely a földrengés helyszínén próbált túlélők után kutatni Törökországban, közölte Zuzana Eliášová, a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának szóvivője.
„Tekintettel a biztonsági helyzetre és arra, hogy hat nap telt el a földrengés óta, a tűzoltóság és a hegyi mentőszolgálat tagjaiból álló csapat mindent megtett a túlélők felkutatása érdekében. A szlovák mentőknek 12 élő embert sikerült kimenteniük a romok közül, akiket később átadtak a helyi hatóságoknak, közülük öt felnőtt és egy gyermek már nincs életveszélyben."
A mentőcsapat munkáját három speciálisan kiképzett kutya is segítette, név szerint Bojan, Ajax és Hektor.
A mentőkkel együtt három olyan személy is visszatért, akik a földrengés által súlyosan érintett területen tartózkodtak. „A házuk megsérült a földrengés következtében, hazaszállítást kértek az ankarai nagykövetségén keresztül” – tájékoztatott a szóvivő.
Szlovákia továbbra is segítséget nyújt a földrengés pusztította országnak, vasárnap délelőtt egy repülőgép indult Törökországba több mint 6 tonnányi rakománnyal.
„A szállítmány főként szükséges élelmiszert, higiéniai eszközöket és egyéb Törökország által kért anyagokat tartalmaz” – részletezte a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.