2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2020. December 22. 23:42, kedd | Sport
Forrás: DAC

Eric Ramirezé az év DAC-gólja

Eric Ramirezé az év DAC-gólja

Roppant szoros végjátékban Eric Ramirez zsebelte be a legszebb idei DAC-os gólért járó díjat, négy szavazattal megelőzve a fiatal tehetséget, Gasparovics Lacit, aki az U11-et erősíti. A harmadik helyen Kalmár Zsolt találata végzett.

A szavazás négy napig tartott, a szurkolók pedig a DAC weboldalán szavazhattak kedvenc találatukra. A december 17-én indított voksoláson összesen 1206 szurkoló vett részt, a szavazatok alapján pedig 15 gól került fel a végső listára. A góllistán az A csapat találatai mellett az akadémiai gólok is szerepelhettek.

2017-ig a szurkolók külön szavazhatták meg a tavasz és az ősz legszebb találatát, majd 2018-ban újítottunk, és egy egész naptári évbe vontuk össze a voksolást. 2018-ban Bayo, tavaly pedig Eric Davis kapta a legtöbb szavazatot. Idén Eric Ramirez végzett az élen, aki a Nagyszombat elleni augusztusi hazai találkozón csavart gyönyörűen a vendégkapu hosszú felső sarkába. A venezuelai támadó a beérkezett szavazatok 21 százalékát kapta. Ramirez ezzel a találttal a Fortuna Liga Hónap gólja díjat is bezsebelte, sőt, szeptemberben duplázott a bajnokság hivatalos ankétján. A mi szavazásunkba azonban egy játékostól csak egy találatot foglaltunk bele.

A dobogó második fokán Gasparovics László végzett az U11-es csapatunkból, csak négy szavazattal lemaradva. Fiatal tehetségünk szeptemberben a Nyitra elleni felkészülési mérkőzésen lőtt hasonlóan nagy gólt. Az idén először kiosztott MOL Akadémia Ěv gólja díjat tehát ő kapta.

Kalmár Zsolt megvédte tavalyi harmadik helyét, a Szenicén lőtt nagyszerű szabadrúgásgóljával.

Az eredményhirdetésre a tegnapi VII. DAC-karácsony ünnepségén került sor, amelyet hivatalos YouTube csatornánkon követhettek élőben.
A játékosainknak gratulálunk, szurkolóinknak pedig köszönjük a szavazatokat!

A végső sorrend:

1. Ramirez Eric (2020.08.22., DAC-Trnava 2:1) 253 20,98%
2. Gasparovics Laci (2020.09.23., DAC U11-Nitra U11 4:7) 249 20,65%
3. Kalmár Zsolt (2020.09.20., Senica-DAC 2:4) 134 11,11%
4. Végh Máté (2020.08.08., DAC U13-Slovan U13 6:5) 127 10,53%
5. Zimáni Mário (2020.09.26., DAC U15-Dubnica U15 6:1) 94 7,79%
6. Balić Andrija (2020.10.25., DAC-Slovan 1:1) 74 6,14%
7. Bögi Ferenc (2020.09.26., DAC U19-Trnava U19 4:0) 54 4,48%
8. Parilla Martin (2020.08.08., DAC U16-Žilina U16 2:4) 39 3,23%
9. Schäfer András (2020.06.17., DAC-Ružomberok 1:1) 37 3,07%
10. Davis Eric (2020.08.15., DAC-Nitra 6:0) 35 2,90%
11. Divković Marko (2020.09.17., DAC-Jablonec 5:3) 35 2,90%
12. Nicolaescu Ion (2020.09.17., DAC-Jablonec 5:3) 33 2,74%
13. Blackman Cesar (2020.06.13., DAC-Michalovce 5:0) 28 2,32%
14. Boateng Ernest (2020.02.22., Trenčín U19-DAC U19 0:3) 10 0,83%
15. Demjanovič Mikuláš (2020.09.12., Poprad U17-DAC U17 1:2) 4 0,33%

Eddigi győztesek:
2015 ősz: Horváth Béla (DAC A)
2016 tavasz: Bögi Ferenc (DAC U14)
2016 ősz: Marko Zsivkovics (DAC A)
2017 tavasz: Pavol Šafranko (DAC A)
2017 ősz: Erik Pačinda (DAC A)
2018-as év: Vakoun Issouf Bayo (DAC A)
2019-es év: Eric Davis (DAC A)
2020-as év: Eric Ramirez (DAC A)

VIDEÓ: A 2020-as év legszebb találatai – a kínálat

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Szeptember 25. 14:45, szerda | Sport

Bejelentette visszavonulását Raphael Varane

Varane profi pályafutása során világbajnoki címet és számos klubtrófeát nyert.

2024. Szeptember 23. 12:48, hétfő | Sport

F1: Norris rajt-cél győzelmet aratott Szingapúrban

A 24 éves Norrisnak ez volt pályafutása és egyben szezonbeli harmadik győzelme.

2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport

F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon

Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.