2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2020. Szeptember 26. 10:24, szombat | Sport
Forrás: TIKITAKA Youtube

A Tottenham bejelentkezett Škriniarért

A Tottenham bejelentkezett Škriniarért

Egybehangzó olasz és angol sajtóinformációk szerint a Tottenham Hotspurs 50 millió eurós ajánlatot tett az Internazionale szlovák középhátvédjéért, Milan Škriniarért.

Nem meglepő, hogy a londoniak erősíteni szeretnének a védelmükön, hiszen José Mourinho csapata eddigi három mérkőzésén mindegyiken kapott gólt az idény során. És az angol válogatott Eric Dyer valamennyin ott volt a védelem tengelyében. Ám ha a klub igazolna egy középső védőt, akkor Dyer visszatérhetne eredeti posztjára, és védekező középpályást játszhatna.

A Tottenham klubigazgatója, Steve Hitchen éppen ezért - a SKY SPORTS ITALIA értesülései szerint – felvette a kapcsolatot az Interrel, Škriniar megszerzése érdekében, és a milánóiak nem is zárkóznak el a szlovák védő eladásától. Mindez azért érdekes, mert Škriniar éveken keresztül kihagyhatatlannak számított a csapatból. 2017-es leigazolása óta júniusig mindössze négy bajnokiról hiányzott, akkor azonban a Sassuolo ellene összeszedett egy felesleges kiállítást, majd miután letöltötte eltiltását, a Hellas Verona elleni találkozón több hibát is elkövetett, és alaposan benne volt a veronaiak egyenlítő találatában. És ezzel, a jelek szerint elveszítette az edző, Antonio Conte bizalmát.

Az ezt követően lejátszott 11 mérkőzésből Škriniat csak háromszor kezdett, és az Európa-liga végső fázisát a kispadról nézte végig. A milánóiak anno 34 millió eurót fizettek érte a Sampdorianak, tavaly májusban pedig szerződést hosszabbítottak vele, így a középhátvédet immár 2023-ig köti megállapodás a milánói egyesülethez, vagyis jó pénzt lehet kapni érte. Škriniart korábban kapcsolatba hozták a Real Madriddal, a PSG-vel és mind a két manchesteri klubbal. A Tottenham 50 milliós ajánlata pedig nagyon közel van ahhoz, amennyire az Inter taksálja a szlovák légióst. A milánóiak 60 millió euróért engednék el, de ha a SPURS az 50 millió euróhoz hozzácsap némi teljesítménytől függő bónuszt, akkor jó esély van arra, hogy megállapodjanak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Szeptember 25. 14:45, szerda | Sport

Bejelentette visszavonulását Raphael Varane

Varane profi pályafutása során világbajnoki címet és számos klubtrófeát nyert.

2024. Szeptember 23. 12:48, hétfő | Sport

F1: Norris rajt-cél győzelmet aratott Szingapúrban

A 24 éves Norrisnak ez volt pályafutása és egyben szezonbeli harmadik győzelme.

2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport

F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon

Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.