2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2020. Június 11. 20:00, csütörtök | Sport
Forrás: mti

Dakar:Szaúd-Arábia lesz a helyszín, de új szakaszok a jövő évi versenyen

Dakar:Szaúd-Arábia lesz a helyszín, de új szakaszok a jövő évi versenyen

Az idei évhez hasonlóan jövőre is Szaúd-Arábiában rendezik meg a Dakar-ralit.

A szervezők csütörtökön jelentették be a 43. verseny útvonaltervét, melynek minden szakasza vadonatúj lesz a résztvevők számára. A világ leghíresebb tereprali-viadalára 2021. január 3. és 15. között kerül sor. A mezőny Dzsiddából rajtol el és a versengés ott is zárul majd 13 nappal és összesen 12 szakasszal később. Az egyetlen pihenőnapot Hailban tölti majd a "karaván".

A regisztrációs időszakot már hétfőn megnyitják, a versenyzőknek pedig kedden és szerdán tartanak bemutatót a 2021-es Dakarról. A szervezők most azt is közölték, hogy igyekeznek biztonságosabbá tenni az eseményt, ezért úgy alkották meg a szabályokat, hogy lassítsák a járműveket. Lesznek lassú zónák, a motorosoknak kevesebb szett gumi használatára lesz lehetőségük. Az adott szakaszok útikönyveit pedig csak az etapok rajtja előtt kapják majd meg az indulók.

A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először és egészen 2007-ig Afrikában zajlott a verseny érdemi része, a biztonsági helyzet romlása miatt aztán a 2008-as viadal elmaradt és 2009-től Dél-Amerikába költözött át a viadal, és 2019-ig ott is maradt. Idén viszont már Szaúd-Arábia adott otthont a legendás versenynek.

Címkék: dakar, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Szeptember 25. 14:45, szerda | Sport

Bejelentette visszavonulását Raphael Varane

Varane profi pályafutása során világbajnoki címet és számos klubtrófeát nyert.

2024. Szeptember 23. 12:48, hétfő | Sport

F1: Norris rajt-cél győzelmet aratott Szingapúrban

A 24 éves Norrisnak ez volt pályafutása és egyben szezonbeli harmadik győzelme.

2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport

F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon

Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.