2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2020. Október 22. 11:00, csütörtök | Életmód

Ne feledkezzen el az óraátállításról

Ne feledkezzen el az óraátállításról

A szombatról vasárnapra virradó éjszaka fogjuk állítani az órákat egy órával korábbra. Kezdődik a téli időszámítás.

Egy ideje már fontolgatják az óraátállítás megszüntetését, ugyanis bizonyítottan is értelmét vesztette és sokak szervezetét, bioritmusát megviseli.

A Magyar Alvás Szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Európai Unióban is felmerült már az óraátállítások eltörlése, azonban ismét félretették ezt a kérdéskört, annak ellenére, hogy a Covid-19 világjárvány jelentős mértékben megváltoztatta az emberek napi életmódját. A szövetség tájékoztatása szerint a negatív hatások nem kímélték az alvási szokásokat sem, ugyanis nemcsak kevesebbet, de nyugtalanabbul is alszunk a járvány kitörése óta. A legnagyobb dilemmát annak eldöntése okozza, hogy a nyári vagy a téli időszámítás legyen az állandó. Egyrészt erről mindenkinek megvan a saját véleménye, másrészt a végső döntéshez az érintett országok kormányzati szintű összehangolása kell.

A Magyar Alvás Szövetség a téli időszámítást támogatja, mivel az alváskutatási tapasztalatok, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra figyelmeztet, hogy az eredeti időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a leginkább ésszerű mind élettani, mind egészségügyi szempontból: évezredek óta élünk ebben a rendszerben. Ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg. A szövetség elnöke, G. Németh György szerint szükség van olyan nemzetközi és nemzeti állásfoglalásokra, javaslatokra és intézkedésekre, amelyek olyan témákkal foglalkoznak, mint a gyermekek és fiatalok kora reggeli kényszerébresztése (bölcsődei, óvodai, iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési balesetek megelőzése, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán országokban gyakorlatnak számító szieszta), ugyanis ezek mind egészségügyi következményekkel járnak.

Címkék: óraátállítás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 21. 10:16, szerda | Életmód

A borsó elősegíti a haj növekedését és feszesíti a bőrt

A borsóban található gyulladáscsökkentő és antioxidáns anyagok az érrendszer rugalmasságát és vitalitását is biztosítják.

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Október 15. 11:49, kedd | Szlovák

Robert Fico: A Hyundai Mobis több mint 170 millió eurót fektet be Nyitranovákban

A kormányfő megígérte a Mobis képviselőinek, hogy a kormány minden intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az üzem elegendő szakképzett munkaerővel rendelkezzen.